Szabó Győző ismét alternatív zenekarokban játszik részben dalokat az Európa Kiadótól. A színész emellett önálló kiállítással is készül. Úgy érzi, túl sokat nyüzsgött az elmúlt tíz évben, szeretne lassítani. A színész vett egy vízparti házat, oda szeretne visszavonulni.

„Rajtunk kívülálló okok miatt nem léptünk fel a Reklámzabálók éjszakáján, de ez nem jelenti azt, hogy ne próbálnánk tovább a csapattal, és ne számítanánk új lehetőségekre” – mondta Szabó Győző, amikor felvetettük, egy sajtóközlemény szerint azon az eseményen terveztek debütálni azzal az új zenekarral, amelyet Garami Gáborral közösen alapítottak, és az alternatív zene iránti elkötelezettségük miatt javarészt Európa Kiadó és Neurotic dalokat játszottak.

Sok rajongónk volt

A két zenekar említésekor Szabó Győző némi nosztalgiával folytatta. „A középiskolában több zenekart is alapítottunk, az egyik, a nyolcvanas évek végén indult Lacht el Bahhtar meghatározó volt az éjszakai életben. Rendszeresen léptünk fel a Tilos az Á-ban, a Fekete lyukban, sok rajongónk volt, szép idők voltak” – mondta a színész, akinek zenekarából néhány korai felvétel a neten is meghallgatható. Egy másik zenekara, a Képzőművészeti Főiskola idején létrehozott Senor Frog's már kevesebb nyomot hagyott maga után az internetes kultúrában.

„Az újabb zenei terveim közt szerepel, hogy a rádiók is játsszák a dalainkat” – utalt egy újabb, Galamb Péterrel közös formációjára Szabó Győző, amelyben saját dalokat ír, bár a műfajából ítélve félő, a kereskedelmi rádiók vezetői nem állnak majd sorba a stúdiója ajtajánál. „Az alternatív zene nem a rádiók kedvence, de nagyon örülök, hogy vannak olyan zenekaraink, mint a Quimby, Belmondo, a Heaven Street Seven, és hogy nemrég a Supernem is koncertezett” – sorolta a hazai kedvenceit a színész.

Az érdekessége és a nyomora

„Írtam egy duettet is, amelyik azért, hogy játszató legyen, kicsit lebutított lesz. De van az a határ, amely alá sosem megyünk majd” – mondta Szabó Győző. A színész nemcsak a zenéléssel kezdett újra foglalkozni, hanem eredeti szakmájában, a képzőművészetben is új lehetőségeket látott.

Klikk!

„Tavaly volt egy kiállítás, ahol színészek festményeit és grafikáit állították ki. Szerepelt néhány kép Alföldi Róberttől, Tahi-Tóth Lászlótól, Koltay Jánostól, és én is kiállítottam néhány régi képemet. Mostanában azonban úgy éreztem, új képeket kellene készítenem, kedvem van ahhoz, hogy újra elmélyüljek az alkotásban” – mondta Szabó Győző, aki korábban többek közt női aktokat rajzolt.

„Az egyik kedvenc sorozatomat a cirkuszról készítettem. Nagyon sok művészt megihletett már a cirkusz, az érdekessége, a nyomora állandó téma” – mondta Szabó Győző hozzátéve, a sorozatból két darabot megtartott. A színész kis híján egy évtizede nem festett és nem rajzolt, most azonban újra kedvet kapott hozzá.

Ház a vízparton

„Nagyon pörgős tíz éven vagyok túl, kicsit belefáradtam az állandó készenlétbe, ezért is szeretnék lassítani. Most pont nincs annyi munkám, kihasználom az időt, hogy újra alkothatok. Lesz egy kis házam vízparton, oda szeretnék visszavonulni” – árulta el a színész, akinek a napokban önálló kiállítása nyílik a MONO Kortárs Művészeti Galériába, amelyik egyúttal a galéria megnyitója is, és a kiállított képek megvásárolhatók.

„A régi, expresszív stílusom talán változott az elmúlt tíz évben, de arra most én is kíváncsi vagyok, milyenek lesznek a képeim, ha újra nekiállok rajzolni” – mondta a színész.