A Danubius Rádiós Szani Rolandot a Bár 2.0 műsorvezető castingján szerettük meg, mert mint írtuk, a maga debreceni természetességével szavalta el mondandóját. Bár a Bárosok nem voltak megelégedve a teljesítményével, a Velvet kihelyezett tagozata érezte, van értelme vele olyan mélységekbe kalandozni, ahol a keszon-betegség már mindennapos.
Szanit azzal a gondolatébresztő kérdéssel támadtuk le, hogy szeretne-e véleményformáló figurája lenni a magyar médiának. „Nem gondolom, hogy bárkinek is követnie kéne bárkit. Minden embernek megvan a saját intellektusa és így tud értelmes gondolatokat kialakítani bizonyos helyzetekben. Ehhez viszont nem szükséges, hogy bárki bármit mondjon, arról a bizonyos adott helyzetről. Az, hogy én mondjak valamit, és ott álljanak mögöttem ötszázan - na erre nem vágyom. Legyenek nyilván emberek - ha már ilyen szerepben tetszelgek -, akik azt mondják, igen igaza van, de. Vagy mondják azt, nincs igazam, azért mert."
Nincs olyan kérdés, amire nem tudnék nagyon kedvesen füllenteni
Hamar rájöttünk, ha a villával ennénk a levest, az is könnyebben menne, mint Szanit arra kérni, hogy konkrétumokat is említsen. A nagy fát mégsem hajítottuk a sarokba, inkább csellel próbáltuk rávenni, hogy fejszék lehessünk. Megkértük, hogy definiálja, miben különbözik műsorvezető kollégáitól, hátha ezzel a mankóval már könnyebben botorkálhatunk közösen. „Kevés ideje vagyok jelen a budapesti médiában. Hogy vagyok-e valamilyen? Nem mondom, hogy magam sem tudom, hiszen valamilyen vagyok, nyilván. Nem akarom magamat valami felvett dologgal eladni. Ez biztos. Láttam jó és rossz példákat ezzel kapcsolatban. Nem szeretnék semmiféle figurát felvenni. Olyan vagyok, aki sétál egy kicsit a körúton és eszik egy fagyit, és ha valaki rám köszön, mert találkoztunk már valamikor, akkor visszaköszönök. Lenin mondta annak idején: én a nép gyermeke vagyok. Ez nem tudom miért jutott eszembe, csak úgy mondom."
Ezután felhagytunk az eredeti szándékunkkal, engedtük, hogy ez az amúgy is szürreális beszélgetés a saját medrét mossa. Érdemes volt, mert ismét szép mondatok születésénél bábáskodhattunk. „Kedveljenek azért, amilyen vagyok, vagy azért, amilyen nem vagyok. Kuncze Gábortól hallottam: nincs olyan kérdés, amire nem tudnék nagyon kedvesen füllenteni vagy megkerülni a válaszadást. Hogy milyen vagyok? Vannak helyzetekről és dolgokról véleményem, és elmondom abban a pillanatban, amikor úgy érzem, hogy itt az ideje. Vagy azt érzem, hogy valaki kíváncsi arra." Mi kíváncsiak voltunk, de ennek ellenére sem jutottunk dűlőre ebben a kérdésben.
Viszont megtudtuk, hogy bár jogi egyetemet végzett, sosem gyakorolta a szakmáját, mert az élet a rádió felé predesztinálta. „Szerintem sokkal izgalmasabb, mikor az ember fogja magát, beül egy mikrofon mögé, felnyomja a hangerőt vagy éppen fordítva, és csak egy kicsit - öt másodpercre -, mondjuk kétmillió embernek, derűt hoz az életébe. Ez óriási élmény" - tudtuk meg a sok miért után a szándékait.