A színész harmadik reklámja pro és kontra indulatokat váltott ki, amire számított, mikor elvállta a szereplést. Még a TV2 is behívta egy beszélgetésre, bár csak azt akarták tudni, tényleg szépek-e a magyar lányok, és hogy foglalt-e. Száraz Dénes már gimnáziumban eldöntötte, színész lesz, és mindenképpen a budapesti Színművészetin akart továbbtanulni. Még mindig szlovák állampolgár, és állítása szerint egyszer sem érte hátrányos megkülönböztetés azért, mert felvidéki.

Szlovákiában születtél. Mindig magyar színész szerettél volna lenni?

Az érsekújvári gimnáziumban sportoltam, karatéztam, és országúti kerékpároztam. Aztán bejött egy amatőr színjátszó csoport is, akkor szóltak a szüleim, ez a három dolog nem mehet egyszerre. Így a kerékpár maradt hobbi szinten. Az amatőr színház annyira megtetszett, hogy négy éven keresztül csináltam. Utána mehettem volna Pozsonyba, de ott a mai napig nincsen magyar osztály. Csupán két magyart vesznek fel. Akkor nem akartam szlovákul játszani, de azóta ez megváltozott, szívesen tanulnék más nyelven is színházat. Mindenesetre Budapestre jöttem a Színművészetire, és amíg nem vettek fel, nem is nyugodtam meg.

Mikor jutottál be a Színművészetire?

1997-ben harmadrostás voltam a főiskolán, így hamarabb kellett érettségiznem, mint a többieknek. De nem vettek fel, csak 99-ben.

Nézzen Száraz Dénest!

Kinek az osztályába kerültél?

Máté Gáboréba és Horvai Pista bácsiéba, aki minket még végigtanított. Nem bánom, hogy nem vettek fel elsőre, mert így hozzájuk kerülhettem.

Érezted valaha hátrányát, hogy határon túli vagy?

Határozottan nem, soha. Se ott, se itt. Csak a pozitívumait élvezem, mert mintha ez egy kicsit érdekes lenne, néha kuriózumnak számít. A mai napig nem vagyok magyar állampolgár. Az apám is itt végzett az ELTÉ-n - ma Érsekújvár alpolgármestere -, amikor megszülettem, még ide járt. Voltaképp kéthetente Budapesten voltunk.

Keresetkiegészítés miatt kezdtél el reklámfilmeket forgatni?

Kerestem a lehetőséget, amíg főiskolások voltunk, pont emiatt. Jöttek a telefonok, az akkor frissen nyíló ügynökségektől, hogy menjünk el ide-oda, felveszik a színészeket az adatbázisba. Elmentem, és akkor hívtak. Csináltam három reklámot. Volt egy Pannonos, egy Skoda – tavaly csináltam -, meg a Soproni. Az autós nem is esett nehezemre: Kocsis Orsi playmate vetkőzött előttem, nekem csak olvasnom kellett, miközben arra kért, hogy cseréljük le az autónkat. És ezért még pénzt is kaptam.

A Soproni reklámnak láttad az eredetijét?

Tudom, hogy egy kanadai reklám volt, paródiát is láttam már róla. Csináltak belőle egy Budapest kampányt, annak például kifejeztettem örültem.

Amikor elvállalsz egy reklámot, mérlegeled, hogy milyen hatással lehet a szakmai karrieredre?

Igen, és azt is, mit reklámozok. Szerencsére eddig kifogtam a jó rendezőket. Olyanokkal dolgoztam, akik nagyjátékfilmeket is rendeztek már, vagy szeretnének. Ők is a reklámból élnek főleg, ahogy én is, a színház mellett. Persze a színházból is meg tudnék élni, de így könnyebb. Azt vettem észre, mikor felmegyek a színpadra, összesúgnak az emberek: figyelj, ez a sssssopronis csávó. Ez van. Azt is látom azért, hogy a reklám tetszik az embereknek. Elmondok egy történetet: ültem az öltözőmben a fehérvári színházban, mikor csörgött a benti telefonom. Egy idő hölgy telefonált, és mondta, nagyon-nagyon meg akart keresni és örül, hogy végre megtalált. Csak azt szeretném mondani, köszönöm. A fiam és az unokám kint él az Egyesült Államokban, de leírtam azt a szöveget, amit ön mond a reklámban, és elküldtem nekik, hogy igenis érdemes Magyarországon élni. Azért, hogy a fiam jöjjön haza. Mondtam neki, hogy köszönöm, nagyon meglepett és leraktuk a telefont. Jó, a néni túlzásba esett, de belőle ilyen érzelmeket váltott ki.

Megnőtt a média érdeklődése irántad a reklám után?

Tapasztalom. Tényleg elég ennyi, sőt néha ennyi se kell, hogy az ember hirtelen celeb legyen. Mikor behívtak egyik-másik tévébe, nem értettem, miért, hiszen három és fél órát dolgoztam ezért. A lehető legjobb tudásom szerint mondtam fel. Valahogy furcsa, hogy emiatt.

azért a színházi szerepeidről kérdeznek?

A Cool-ban legalább megkérdezték, hogy mi a szerepálmom. Tök kíváncsiak voltak. Mikor bementem a TV2-be, csak annyit kérdeztek: mennyien fordulnak utánam az utcán és van-e barátnőm, másra nem is voltak kíváncsiak. Az Otthon Tér magazin főszerkesztője pedig azt hitte, egy ismeretlen vízipólós vagyok.

Mikor esett le, hogy ezzel a reklámmal igazi lavinát indítasz el?

Mikor először láttam a szöveget, már gondoltam, hogy ez nem lesz egy egyszerű történet. Kérdeztem a barátaimat: el lehet-e menni egy ilyenre, mondták persze, próbáld meg, legfeljebb pénzt keresel. Akkor döbbentem rá, mi történt, mikor felhívtak egy magazintól. Azt hittem, lesz egy kicsi cikk rólam, erre az újság közepén egy kétoldalas anyag jelent meg Száraz Dénes a hazafi címmel. De ennek is vége lesz.

A színházon kívül játszol valahol?

A Presszóban voltak kis szerepeim.

Milyen televíziós produkcióban vállalnál szívesen szerepet? Egy kis napi sorozatban?

Nem szívesen mennék el. Maximum, ha lenne új sorozat, aminek a forgatókönyve tetszene. A mostaniakba nem. De ha az ember saját magával meg tudja beszélni, és ott jól érzi magát, emiatt tud aludni, akkor csinálja. Szerintem ezekben a sorozatokban nincs az a jó színész, aki jól elmondja ezeket a borzasztó szövegeket. Nem a színésszel van a baj, hanem a forgatókönyvekkel. Nincs az az ember, aki ezeket a szavak, és mondatokat rendesen kimondja. Lehet az ember Edward Norton is, akkor se menne.

A szakmában van egy jó adag sznobizmus, azaz a színészek általában lenézik azt, aki egy sorozatban vállal szerepet.

Persze, de lassan rájönnek, nem lehet csak színházat csinálni, és abból megélni. Muszáj másfelé is kacsintani.

Hogy képzeled el a karriered?

Biztos vagyok benne, hogy nem egészséges, ha egy színész sokáig van egy helyen. Szeretném, ha meg tudnám csinálni, hogy egy évig mást csinálok, mint a színház, de aztán visszatérhetek. Ez lenne a legideálisabb. Jó lenne, ha minél szabadabban élhetnék, minél több helyre hívnának, mert fontos, hogy mást is csináljak.

Volt már valami polgári munkád?

Diákként nyaranta mentem szurkot szedni a tetőkről, meg ilyen brigádmunkáim voltak. Szlovákiában azzal voltak lefedve a tetők, vassal kellett lekaparni. Segédmunkás voltam.

Száraz színházi szerepei:

Ahogy tetszik, BelemenekülŐk, Bolha a fülben, Chioggiai csetepaté, Csongor és Tünde, Figaro házassága, Három koporsó, Egy hónap falun, III. Richárd, Játék a kastélyban, Kabaré, Kísértet tangó, Kolpert úr, Leselkedők, Malom a pokolban, Medeamaterial trilógia, A mi erdőnk alján, Migrénes csirke, Egy nő, A revizor, Rokokó háború, Shopping and fucking, Slussz, Sok hűhó semmiért, Sötétség borítja a Földet, Stuart Mária, Szentivánéji álom, Úrhatnám pokjár, Vőlegény