horoszkóp

Én voltam a Kisjézus, a birka, és Szűz Mária

2007.02.16. 08:55
Hogy tudja feltartani a kezét egy életen át? – kérdezte egy valamikori Futrinka utca-rajongó Cicamica hangjától. A kultikus bábfigurát életre keltő Szőllősy Irén rossz alvó, ezért éjjelente a bábszínházas élményeire emlékezik. A Jászai-díjas színésznővel 87. születésnapja alkalmából beszélgettük, majd a kedvünkért egy monológot rögtönzött, ami meg is hallgathat.

Mi volt a Futrinka utca fő mondanivalója?

Itt Szőllőssy Irén hangja hallható, amint egy Cicamica-monológot rögtönöz, és két dalt énekel a capella

Csodálatos alapgondolata volt, amit a mai napig hiányol a közönség. Az utcán megszólítanak időnként; ’Bocsásson meg kedves Cicamia, a gutaütés kerülget, hogy miért nem lehet már olyan darabokat adni a televízióban, mint amilyen volt a Futrinka utca?’ A szépre meg a jóra tanította a műsor a gyerekeket. Arra tanított, ne higgyünk a hamisnak, a gonosznak. A róka mindig átejtette a Cicamicát, mindenét elvette. Rábeszélte, hogy csabai kolbászból fonja a kerítést, aztán megette. Ezt látva az egyik gyerek levélében azt írta; ’Cicamica, miért nem hallgattál a Böbe babára, aki azt mondta, ne csabaiból, hanem lókolbászból fond a kerítést, mert olcsóbb!’ Az, hogy mi, a hangok népszerűek lettünk, az írónő Bálint Ágnes érdeme. Ő építette fel a mondanivalóban a szépet, és a jót. Például azt, hogy dolgozni kell.

Cicamica szerepét tekinti a legfontosabbnak a pályáján?

Nézze meg képeinket!

A legszeretetteljesebb szerepem. Mérhetetlen közöm van hozzá. De a többi darabot is szeretem. Volt egy másik sorozat, a Zsebtévé, amelyiknek Levente Péter volt a főszereplője. A Móka Miki kis barátját játszottam, a bábfigura Bálintot. Ez a fiú szeretett bunyózni, ezért bunyós Bálintnak becéztük, de az igazi neve Takács Bálint volt. Egy alkalommal, amikor a Marcipán cicát adtuk elő mostanában, egy apuka kézenfogva egy 7-8 éves gyerekkel odajött hozzám az előadás végén. Azt mondta; ’Megüt a guta, mert elfelejtettem a Bálint vezetéknevét.’ Néztem a férfiembert, és megmelegedett a szívem a boldogságtól Akkora volt abban a pillanatban a férfi, mint a gyerek, akit kézen fogott. Nagy boldogság nekem, hogy megmaradt benne az, amit gyerekként kapott.

El tud képzelni hasonló műsort a mai televíziózásban?

A siker attól függ, mit írnak. Aranyos ötletekkel a mai napig megszólítanak az emberek. Az üzletben megállt mellettem egy vadidegen nő, és azt mondja; ’Kedves cicamica, én magát nem szeretem. Akkor nem szeretem, amikor ablakot pucolok. Kétszer simítom meg az ablakot a feltartott kezemmel, s már lezsibbad a kezem. Maga hogy bírja feltartani kezét egy életen át?’

Cicamica bábja az MTV tulajdona?

Az eredeti a Magyar Televízióé, jogvédett termék. Ez a Cicamica itt pedig az enyém.

Az MTV ostroma után elterjedt, hogy az épületből elvitték egy másik sorozat, a Mazsola és Tádé figuráit. Mielőtt kiderült volna, hogy nem igaz, sok régi Futrinka-rajongó felháborodott.

Igen, úgy látszik, ezek jelképek.

Amióta pályán van, három generációt látott felnőni. Mennyit változtak a gyerekek ez idő alatt?

Sajnos nem jó irányba nevelődtek a generációk. Egy alkalommal néztem a tévét itthon, a Tom és Jerry-t láttam. A mese ott tartott, hogy Jerry szaladt és egyszer csak hasraesett, és a hátából egy méteres kard áll ki. Ez gyerekmese?

Ez még nem is durva mese. Tulajdonképpen hogyan kapott szerepet a Futrinka utcában?

Volt egy gyerekműsor, amelyiknek az élő szereplője egy nagypapa volt, akinek volt egy Cicamica nevű macskája – egy bábcicája. A vidéken élő unokája egyszer ajándékba adott neki egy rongybabát. Ő volt a Böbe baba. A rendezőnő ismert már, és azt mondta; ’Irénkém, ennek a rongybabának két mondata van, hadd ne hívjak másik színészt, mond el légyszíves az ő szövegét is.’ Az írónő, a drága angyalom ezután kezdte megírni a Futrinka utcát. Én választottam ki, hogy abban Cicamica lennék, Major Ida, Kellér Dezső felesége lett a Böbe baba. Hadakoztunk sokat egymással, az életből merített történeteket adtuk át.

Mindig gyerekek előtt szeretett volna játszani?

A pályámat a Nemzeti Színházban kezdtem, ahova egy nyilvános meghallgatáson vettek fel. Gobbi Hilda, Gellért Endre és más jó színészek voltak a bírálóbizottságban. Ötvenketten jelentkeztünk, kettőnket vettek fel, Demeter Hédi volt a másik színésznő. Épp játszottam A hetvenkedő katonában, amikor megnyílt a Bábszínház, és megkerestek, vállalnék-e szerepet? Az első bábdarabban több szerepet is kaptam, én voltam a Kisjézus, a birka, és Szűz Mária is. Összecsapta a kezét a rendező, ’hogy ennek a nőnek mennyi hangja van!’ Hozzáteszem, több mint húsz évig, mint az óramű, hangképzésre jártam.

Bábszínészként kezdte képeztetni a hangját?

Nem, már akkor is jártam, amikor színésznőnek készültem. Rózsahegyi Kálmánnál végeztem egyébként.

Mikor?

Klikk!

Hatszáz évvel ezelőtt (nevet). Elmesélem, hogy lettem igazi bábszínész. A Bábszínházban próbáltunk egy előadást, egy fiatal lányt játszottam. Próbaszünetben leültünk a kollégáimmal dumcsizni. Nem figyeltem oda, és a kezemen maradt a kislánybáb. Egyszer csak azt éreztem, a csupasz karomon a báb szoknyája alá nyúl az egyik kollégám. És itt van a világ csodája, ösztönösen a saját szoknyámhoz nyúltam, és rászóltam; ’Bandi, viselkedj!’ Akkor vettem észre, hogy a bábot saját magamnak éreztem. Azóta is együtt vagyok a bábjaimmal.

A Szarvaskirály című darabot Heltai Jenő írta nekünk, én játszottam benne Angélát, a szerelmes lányt. Abban az évben alapították a Jászai-díjat, ez után a szerep után kaptam meg a díjat. Drága Heltai annyira megszeretett, hogy egy másik darabot kezdett írni nekem. Egy reggel a felesége telefonált, ’Irénkém, Jenő meghalt. Írta az új darabot neked. Ott volt félig megírva a darab az íróasztalán, és ő ráborult. Úgy halt meg.’

A szocializmus idején a társulatnak jó néhány külföldi meghívása is volt, ahol magyarul játszottak, ugye?

Huszonhárom országban jártunk. Elmesélhetem a kiskutyásat? A János vitéz című darabban Bodri kutya voltam. Jártuk vele a külföldet. A kutyának egyetlen szava sem volt, minden érzését ugatással fejezte ki. Ugatva jártam a világot. Indiában voltunk, Dzsaipurban, amikor az előadás végén egy idős indai úr végig gombos zakóban feljött a színpadra. Nézegette, simogatta a bábokat. Aznap délután szólt az igazgatónk, hogy a dzsaipuri kormányzó a 70. születésnapját ünnepli, meghívta a csapatunkat. Meg voltunk tisztelve.

Töménytelen felszolgáló egy óriási előcsarnokban. Egyszer csak megjelent az idős indiai úr és belém mélyesztette a szemeit. Megszólalt magyarul a tolmácsa. ’A kormányzó úr azt kérdezi, hogy ön játszotta a kiskutyát?’ ’Igen.’ ’Azt kérdi a kormányzó: ki adta a kiskutya életét?’ ’Én adtam.’ ’Ön is ugatott?’ ’Én’. A kormányzó mellém állt, és intett a fotósnak, hogy akkor fotózzon le kettőnket, amikor éppen ugatok. Így lettem megörökítve India közepén ugatva. Mennyire élveztem ezeket az utakat. Az űrhajót is.

Milyen űrhajót?

Amikor New Yorkban léptünk fel, elvittek egy múzeumba, ahol az első amerikai űrhajót állították ki. Annyira megbecsülték a bábszínészeket a külföldi utakon, hogy vittek mindenhova. Nagyon rossz alvó vagyok, de éjjelente van mire emlékeznem a szép életemből.