Májusi visszavonulása előtt leginkább a bulvár nagyasszonyaként nevezték. Mennyire érezte ezt jogosnak?
Nem vagyok a bulvár nagyasszonya.
Miért vállalt akkor olyan műsorokat, amik miatt ezt mondhatták Önre?
A Szulák-show nem annak indult. Egy jókedvű, kötetlen, szellemes-kellemes, zenés, táncos showműsornak, ahol mindenféle jópofa produkciók vannak, persze egy kis intim locsi-fecsi, de semmiképpen nem egy ilyen mélyinterjúszerű, hogy „és akkor most kivel jársz” történet.
Alapvetően ez a műfaj távol áll Öntől?
Igen. Az őszinte beszélgetés viszont nem. Ahogy az őszinte érdeklődés, a részvét vagy a drukkolás. A dolgoknak a hiteles része nem áll tőlem távol, de nem vagyok egy oknyomozó riporter. És nem vagyok bulvárújságíró sem, az egy külön szakma.
Kijelenthetjük, hogy kapóra jött a terhesség, mert így ki tudott ugrani ebből a közegből?
Hát, tulajdonképpen lehet így is fogalmazni.
Öntől Liptai Claudia vette át a stafétabotot. Ezzel új arca lett a show-nak. Jó választásnak érzi a személyét?
Úgy gondolom, hogy jól érzi magát ebben a szerepben és nem áll neki rosszul. Bevallom, csak az első adást néztem meg. Marha jól nézett ki benne a Claudia, szellemes, dögös volt és gondolom, az elvárásoknak is tökéletesen megfelelt. Sugárzik róla, hogy valahogy jól érzi magát ebben. Jó választás volt a szerkesztők részéről.
Mióta kilépett az Activity-ből és a showból új alapokra helyezte a karrierjét. Mennyire játszik biztonsági játékot?
Nézze, az én koromban az ember már biztonsági játékot játszik. Különösen, ha van egy gyereke. Mivel csak egy interpretátor vagyok, nem szerző, mindig ki leszek szolgáltatva az adott anyagnak. Tehát, ha nincs a puttonyomban egy olyan anyag, amiről csak én vagyok felismerhető, akkor kénytelen vagyok azokhoz az anyaghoz nyúlni, amik nem nekem íródtak. Nem látok ebben semmi ízléstelent vagy kivetnivalót. Azt sem tartom méltatlannak, hogy biztonsági alapokon játszom.
Keresi azért a saját szövegvilágát?
Maga szerint?
Igen?
Szeretnék felismerhető, emblematikus lenni, de egyelőre csak a hangom felismerhető, meg a karakterem. Nagyon szerencsétlen generáció az enyém. Nem tudunk olyan nagy dolgok letéteményesei lenni, mint, mondjuk, Koncz Zsuzsa vagy Katona Klári. Viszont nem voltunk annyira szabadok, mint a mostani fiatalok, akik már az internet nemzedéke. Ők sokkal jobban ki tudják élni a kreativitásukat, a tehetségüket. Az én nemzedékemből alig lehet felmutatni olyan aktív előadóművészt, aki még most is erősen felismerhető. Talán a Keresztes Ildi van még, aki ebből a generációból még működik. Nagyon nehéz helyzet ez.
Milyen az ars poeticája, hogyan tudná összegezni?
Kezdjük a gyökereknél. Az éjszakában, a vendéglátóban kezdtem a pályafutásom, slágerénekesnő voltam, ami alatt értsd a XX. században megszületett könnyű vagy könnyű-komolyzene bármelyik szegmensét, hiszen mindegyik fellehető volt a repertoáromban. Mindenevő és mindenszolgáltató voltam, vagyok és leszek is. Hogyha eddig nem sikerült úgy istenigazából a saját arcomat megformálni, most már nem gondolom, hogy mindenáron meg kell csinálnom magam. Énekelni szeretek, nem hű de nagy nyomokat hagyni magam után.
Feltöltődik, ha énekel?
Örömet érzek. De szellemi kihívás is, mert ez nem csak arról szól, hogy az ember bőg, mint egy tehén. Figyelni kell, tanulni kell és közben ébren és frissen is tartja az embert. Ez az egyetlen dolog azt hiszem, amihez istenigazából értek.
Említette, hogy a sors mindig a kezére játszik. Ezt hogy értsük?
Mindig mikor valami jó vagy rossz dolog történt velem, tudtam, hogy annak ott és akkor, úgy kell lennie. Ezért sem viaskodtam a sors ellen. Mindig voltak álmaim, de soha nem tepertem értük. Az a tapasztalatom, hogy ha elképzelek valamit és, mondjuk, lépéseket teszek annak a megvalósítása érdekében, akkor a sors beint, hogy erre most neked nincs szükséged. Viszont ha csak megálmodom vagy vágyakozom és semmilyen erőkifejtést nem teszek érte, akkor megtalál és visszajön az a dolog. Soha nem voltam képes nyomulni, könyökölni, teperni, mindig kilógott a lóláb.
Úgy gondolja, hogy a gyereket is sorsnak köszönheti?
Nem. Ez a csoda kategória. Nem reméltem, hogy ebben a korban, ilyen akadálymentesen létrejön. Teljesen természetes módon fogant. Végig élveztem az egész terhességemet, egy napot nem voltam rosszul és szülés után is simán visszaállt a szervezetem. Valószínű, hogy erre születtem, csak egy kicsit kitolódott az idő. Legalább hat gyerekemnek kéne lenni, ha nekem ez ilyen könnyen ment.
Az előbb észrevettem, hogy mindenki nagyon kedvesen, finoman intonál, ha Szulák Andreával beszélget. Megfigyelte már?
Kaptam kritikákat, hogy olyan tenyeres-talpas vagyok, de nem tudom, mire gondol. Az embereket az őszinteség vagy a tisztességesség megérinti. Egyszerűen csak elkezdik jól érezni magukat és feloldódnak: lehet, hogy ezt látja. Bennem nincs provokatív szándék, nem akarok felmutatni meg rávilágítani semmire. A nagy dolgok nem látványosak, azok egészen mélyen vannak.
Mi következő lépés az életében?
Majd jön. Most az az egyetlen tervem, hogy miután leállnak ezek a zűrös hónapok, megint visszaváltok kettőt a sebességből. Amíg otthon voltam a babámmal - több mint fél évig -, nem nagyon történt semmi a Társulatot kivéve. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy ha ez az állapot állandósul, akkor alkalmatlan leszek munkát végezni. Imádok otthon lenni a gyermekemmel, sütni-főzni, háziasszonykodni, de ebből nem állhat az életem, mert egy idő után már a gyerek sem ezt fogja igényelni. Ősztől viszont beállt nagyjából a rend, mind szakmailag, mind egzisztenciálisan. Ettől függetlenül ennek az egésznek a főszereplője a gyerekem. Vele szeretnék lenni. De ahhoz hogy vele tudjak lenni, ezeket a bennem harsogó kérdéseket meg kellett válaszolnom. Most megcsináltam, most megint nyugi van sokáig.