horoszkóp

Cowgirl a szalma közt és a főnővér félaktja

dns
2006.03.10. 08:15
Szorcsik Viktória tavalyi románcát és a szakmai hitvallását megtaláltuk, de ebből nem derül ki sok a színésznőről. Nem úgy a Valentin nap után nem frissített honlapjából, ahol Janet Jacksonos félaktot, szénakazalban fetrengő cowboykalapos, szőke lányt találtunk, hogy bővítsük az ismereteinket az arcairól. Honlapelemzés.

Szorcsik Viktóriának rossz kedve volt, mégis elment egy munkapartira. Megállt a tükör előtt, és a szokásával ellentétben sírni kezdett saját szemébe nézve, bár nem tudta pontosan, miért. Kis idő múlva korrigálni készült a sminkjét, és úgy döntött, inkább hazamegy.

Románc és hitvallás

Amikor azonban átsietett a termen, több számára kedves ember megszólította. A hatásukra hősnőnk elfogyasztott néhány pezsgőt, ettől vidámabb lett. A színpadon ezalatt műsor kezdődött. Hősnőnk és Rácz Félix figyelmét azonban nem kötötte le a produkció, mert a tekintetük végleg összekapcsolódott. Az egyetlen online interjú, amelyet Szorcsik Viktória nevére keresve megtaláltunk, a Felix Promotion kárpátaljai származású (egyes források szerint erdélyi) tulajdonosával szövődött szerelem története, ami nem éppen friss, a pár egy jó éve már nincs együtt.

Ami a Jóban Rosszban mindig előkelően sminkelt, és ettől a hazai viszonyok közt kicsit utópisztikus főnővér karakterének szakmai pályafutásáról a saját beszámolóiból annyit lehet tudni, hogy a színészetet hivatásának tekinti, felemelő érzésnek tartja, ha a színpadon áll, és a sorozat sikerének köszönhető nyilvánosság dacára úgy érzi, maradt az a nógrádi lány, aki mindig is volt. A megjelenésekből tehát nem tudunk meg túl sok mindent a színésznőről, de ennek oka többek közt az is lehet, hogy a sajtó uniformizáló képességének ő az egyik szép reményű alanya.

Vogue-korszak csipkével és csillaggal

Ezért is gondoltuk, talán a hivatalos honlapja lesz a hiteles forrás. A kezdőlapon csipkeblúzos Szorcsik-portré köszönti a látogatókat, amelyen a színésznő Madonna 16 évvel ezelőtti Vogue-korszakából merített egy pózt. Körülötte csillagok villannak fel tovább erősítve a glamúr-hatást, de ez lehet egy sajátos tréfa is, esetleg arról van csak szó, hogy a designer elfelejtett ráfrissíteni a Valentin napi arculatra. Miután belépünk az oldalra, ezek a sejtéseink alaptalanná válnak. A színésznő ezúttal egy lila háttérből kiemelkedő szívre néz álmodozó, markánsan stilizált tekintettel, a csillagok pedig továbbra is villognak a fellépéseinek helyszínét és időpontját ismertető sorok körül. Popdal és paparazzis kattogás szerencsére nem társul a látványhoz, mint más médiaszemélyek esetében.

Ha a Romantica csatorna célközönsége ekkor még nem érez kellemes bizsergést a köldöke fölött, az írógép betűtípusával is nosztalgikus hangulatot teremtő önéletrajz fokozza a hatást. „Már gyerekként édesanyám úgy érezte, angyalhajú, göndör fürtös kislányát meg kell mutatnia széles e világnak, és láss csodát, 5 évesen egy fogpaszta reklámarcaként tündökölhettem. Hát így indultam” – tartottuk fontosnak szó szerint idézni az első lépéseket. Lejjebb kattintunk egy szívecskés irányjelzőn, és kiderül, szavalóversenyek és más megjelenések következtek ezután a gyereklány életében, majd modellkedett, és a Veszprémi Petőfi Színházban töltött idők után „megérintette a főváros szele”.

Első Emelet-korszak bakanccsal, és a félakt

Az izgalmas kiruccanásokat a galériában is nyomon követhetjük. A kamasz Szorcsik Viktória első sorozata még a műtermi fényképészet első leáldozása előtt készült. A kékre festett vászon előtt a modell kék fátylat visel, és a műteremben tárolt kellékek közül az alkotó mintha találomra javasolta volna a szalmakalap viseletét. Az Első Emelet korszak stílusát egy másik fotós igyekezett a színésznőre alakítani, aki fekete fürdőruhában és bakancsban, energikus fekete szájkontúrral találta őt megörökítendőnek, és próbálta igazolni, hogy ötletszerű beállításokkal egy fotómodellnek több arca lesz.

A kronológiai sorrendben szerkesztett sorozat egy néhány évvel későbbi megjelenéssel folytatódik, ahol látható, kompetens egyén került kapcsolatba alanyunkkal, és igyekezett előnyös képeket készíteni róla. Köztük egy dekadensnek pozícionált Janet Jacksonos félaktot, amelynek egyik későbbi variációja a nagyobb fantáziával megalkotott, a mellet pöttyös nyakkendővel takaró fotó. Az ’Ilyen is vagyok’ alcímmel futó sorozat a közelmúltban tett időutazás. A szénakazalban fetrengő cowboykalapos, szőke lány a néhai Bonton magazin irányzatát eleveníti fel. Később a tépett hajú színésznőt a szélgép elé komponálta az alkotó vörös ingben és szaténmelltartóban. Itt már kortárs alkotásról van szó, amelyik előrevetíti, az életmű a trendek és szerepek függvényében mennyiségben bővíthető.