horoszkóp

Mindenki tudta, hogy ki nyeri a Miss Blikkinit

2007.08.20. 11:40
A Miss Blikkini szépségverseny hozta a papírformát, ezért sem izzadtuk halálra magunkat. Polgár Ildikó Füreden is nyert, így nem maradt a külváros szépe, és ha más nem is, de legalább Sebestyén Balázs, az est házigazdája jól érezte magát a színpadon. A Velvet egy új gyöngyszemre lelt Tarcsafalvi Tímea személyében, akit különdíjjal jutalmazott a zsűri.

Az első Miss Blikkini szépségversenyen jártunk a füredi görög faluban, ami azért lett a rendezvény helyszíne, hogy életet leheljenek az amúgy gyéren látogatott komplexumba. Az ötlet már ott hamvába holt, hogy a hely adottságai miatt a színpadot és nézőteret nem lehetett megfelelő méretűre csinálni, de nem ezen akadtunk ki a legjobban.  

Tudtuk, hogy a jelentkezők nagy részét a Miss Balatonról csábították át, de volt más áthallás is a két szépségverseny között. Mind a zene, mind a koreográfia déja vu érzés volt, nem véletlenül. Kiderült, hogy a két verseny támogatói között is van egyezés, és a koreográfiát is egy Miss Balatonon induló tanította be. És akkor a zsűrit még meg sem említettük: Gianni itt is feltűnt, mint a női nem hivatalos szakértője, miközben Sebestyén Balázs beszélte tele a mikrofont.

Miért nem fogadtunk?

A győztes kilétét már egy héttel a verseny előtt sejtettük, de nem volt nehéz dolgunk, mivel mezőny nem volt túl erős. Polgár Ildikó mindent vitt, így a nyár alatt biztosan gazdagodott két fényképezőgéppel, egy vacsorameghívással, egy egyhetes Citroen használattal, de most inkább mégsem soroljuk fel az összes tárgynyereményét.

Képek

Mivel a királynőt már ismertük, a többi versenyző közül válogattunk. A bemutatkozásnál a 10-es számú játékos keltette fel az érdeklődésünket, aki - mikor kérdezték, hogy mit mondana magáról,- azt emelte ki, hogy ő bizony új arc a szakmában. Tarcsafalvi Tímeát nem engedhettük szó nélkül távozni, arról kérdeztük, hogy miért ez lett a legfontosabb mondanivalója magáról. "Mert a mai szépségversenyek nem arról szólnak, hogy ki a legújabb felfedezett, hanem hogy ki mennyire ismert jelenleg. Hogy ki szerepelt minél több szépségversenyen, hogy a médiában mennyire ismert a neve. Lehet, hogy nem így van, de nagyon sok társammal együtt ezt vesszük észre."

Az is kiderült, hogy a Miss Balatonon is induló lány sosem kíséri figyelemmel a versenyek alakulását, amit egy jóízű mondattal magyarázott. "Nem szoktam ezeket a versenyeket követni, mert nem szeretném, hogy ezek töltsék ki az életem. A mostani koreográfiát az Bódogh Edina tanította be, aki régen Miss Balaton döntős volt és délelőtt gyakoroltuk be, tehát volt rá szűk két óránk, hogy megtanuljuk."

Harapni lehetett az elégedetlenséget

"Fél tízre kellett megérkezni, de mivel az egyik lánnyal jöttem, aki Szigetszentmiklóson lakik, egy picit késtünk. A kezdés még azért is csúszott, mert a színpadot nem tudták időben összeszerelni. A hazautunkat magunknak kell megoldanunk, de szerencsére az egyik lány Pest fele menő autójában még van két szabad hely, így ki tudnak majd tenni valahol. Különben vonatozhattunk volna, de ez ilyenkor hétvégén húzós."

Nézzen ön is új arcot!

Tarcsafalvi a többiekhez képest szerényen nyilatkozott, mikor a szervezésről kérdeztük, de azt érezni lehetett, a legjobban az fájt mindenkinek, hogy sejtették a nyertes nevét. Pedig egyesek szerint akadt nála jobb csaj is. "A szervezésre nincs mit mondanom. Balázs aranyos, jó fej volt. Minden lányban van drukk, de ilyenkor mondanak néhány témakört, amiben gyakorlottabb, és ilyen helyzetekben is könnyedén tudnak beszélni róluk, és a drukk nem okoz számukra nagy gondot. Balázs nem mindig ezekben a témákban kérdezte a lányokat, tehát volt benne improvizáció is. Ha egy lány hülyeséget mond, az a drukk miatt van, mert egyszerűen nem számít erre a témára."

A mindenkivel kedves és elnéző Tarcsafalvi karrierjére is kíváncsiak voltunk, így arról is érdeklődtünk nála. "Nekem ez volt az első évem, amikor indultam ilyen versenyeken. A Miss Balatonon édesanyám miatt indultam, mert ő szerette volna, hogy egyszer megtegyem. Ezen a versenyen meg azért indultam, mert az ügynökségem mondta, hogy van ez a lehetőség és akkor itt is induljak el. Igazából ki szerettem volna próbálni magam és meg szerettem volna cáfolni azt, hogy a dolgok nem úgy vannak, mint ahogy látjuk. Ezt a nyaramat, ezt az évet rászánom, hogy elinduljak ilyen versenyeken."

Tarcsafalvi arra a kérdésre, hogy örülne-e, ha egy hétig övé lehetne egy Citroen, kategorikus nem választ adott. "Sem ez, sem az egyéves előfizetések nem hoztak minket lázba, sőt kifejezetten taszítónak találtuk." Mindenesetre egy újabb szépségversenyt láttunk, amiben annyi volt különleges, hogy csak bikiniben kellett vonulnia a gárdának.