A Topmodell mostani kiesője Ambrus Titanilla hangos röhögésben tört ki, amikor meghallotta, hogy a döntőben már nem Vámosi Viki lesz a zsűri elnöke. A budapesti lány nem nevezne megint be a versenyre, de annak örül, hogy olyan dolgokat is kipróbált, amire egyébként soha nem tudta volna rávenni magát.

Talán a grimaszokon csúszott el

Klikk a képekért!

Ambrus Titanilla az egész versenyben az olyan helyzeteket szerette a legjobban, amikbe valószínűleg magától soha nem került volna. "Nem gondoltam volna például, hogy valaha lesz kígyó a kezemben. Vagy, hogy lesz olyan élethelyzet, hogy én ennyire le tudok magamból adni, hogy például elviseljem, hogy valaki heteken keresztül csak kritizál"- mondta Titanilla, akit a műsor során legtöbbször a grimaszai és a szájtartása miatt szóltak meg. "Azt hiszem talán, hogy ezen csúsztam el, hogy ennyire az arcomon hordom az érzéseimet. Ennek ellenére nem tudnék és nem is akarnék most sem máshogy viselkedni, mégis, ha meg kell neveznem, talán ez lehet az oka annak, hogy kiestem". Titanilla hozzátette, hogy ámítás lenne, ha azt mondaná, hogy nem azért ment be, hogy megnyerje a versenyt, de már annak is örült, hogy idáig eljutott.

Mindenkiről készülhet jó fotó

A jelenleg idegenforgalmi szakmenedzsernek tanuló lányt főleg azzal támadta a zsűri, hogy egyfajta arca van minden fotón, és elsősorban kifutóra lenne alkalmas. "Én ebben nem igazán értek egyet velük, mert biztos nekem is volt egy olyan filmkockám, amin pont úgy néztem, vagy pont úgy voltam megcsinálva, hogy bármikor felvettem volt a versenyt a többi még versenyben lévő lánnyal. Így szerintem nem ezen múlt. Nem hiszem, hogy annyira nem lenne fotóarcom, hogy nem fértem volna be. Ez fotózás és smink kérdése, szerintem".

Réka nagyon jól előadja magát

A már korábban is modellkedő Titanillában a sok kritika ellenére nem maradt keserű szájíz, de azt leszögezte, hogy nem nevezne be újra a versenybe. "Nem vállalnám be újra. Így már, hogy tudom, hogy hogy néz ez ki belülről, biztos nem. Bár a sok tapasztalatért hálás vagyok". A jelenlegi kieső favoritja egyértelműen Réka, szerinte elképesztő, hogy a szőke cicababa milyen gyorsan tud bármilyen helyzethez alkalmazkodni. "Hihetetlen, ahogy egy pár perc alatt ő már meg is érti, hogy mi a feladat. Annyira jól el tudja adni magát, hogy még akkor is simán ő a legesélyesebb, ha van egy pár adottsága, ami alapján egyáltalán nem lehetne modell".

Színház az egész

Végül amikor Titanillát arról kérdeztük, hogy mit szól ahhoz, hogy a hírek szerint már nem Vámosi Viki fogja vezetni a Topmodell döntőjét, hangos röhögésben tört ki. "Hát én erről most hallok először, de annyira nem akarom kommentálni sem őt, sem a szemkarikákat. Én semmit nem tudok arról a lányról, az egész verseny alatt talán kétszer beszélt velem összesen, maximum talán tíz perc erejéig".