horoszkóp

Utasi Árpi Magyarországon akarja megvalósítani álmait

2008.01.03. 12:35
Az RTL Klub tehetségkutató műsorának nyertese azt fontolgatja, hogy családjával együtt áttelepül a Vajdaságból. Szerinte itt könnyebben válhatna belőle színész.

Utasi Árpi, a Csillag születik győztese elárulta, a Vajdaságból szívesen átköltözne Magyarországra, ugyanis szerinte itt könnyebben megvalósíthatja nagy álmát, vagyis, hogy színész legyen. A kisfiú persze nem egyedül vágna a nagy kalandnak, családja is vele együtt települne át az országba. „Felmerült a családban, hogy Magyarországra költözünk, ott ugyanis sokkal jobbak a körülmények, egyszerűbb a megélhetés is, és Árpi álma is előbb valóra válhat" – nyilatkozta a Blikknek a kisfiú édesanyja.

A nyereménnyel

A csantavéri mesemondó fiú még nem tudja, hogy pontosan melyik városban, vagy településen élne szívesen szüleivel és testvéreivel, ha meghozzák a végleges döntést, hiszen eddig csak még nem látott sokat Magyarországból. „Persze jól lenne körül kéne nézni, hová is költözünk. Eddig csak Budapesten és Ópusztaszeren jártam, de mindkettő nagyon megtetszett. Szerencsére a nyugalmat és a nyüzsgést is szeretem” – mondta a Borsnak a hetedikes tanuló.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Fábry Sándor hogyan segít majd védencének terve megvalósításában. A showman, akire két másik zsűritag - Náray Tamás és Falusi Mariann – is megorrolt, mert a verseny során nyíltan támogatta kedvenceit, megígérte, hogy lehetőséget biztosít műsorában Utasi Árpinak és már a taníttatásán is elgondolkozott. A kisfiú állítólag olvasási nehézségekkel küzd.

A döntő után a bírák különbözőképpen nyilatkoztak a kisfiú győzelméről, illetve arról, hogy ennek milyen hatása lesz az életére.”Egyelőre tanuljon, meséket is, mert az biztosan nincs a kárára. Jóval később jön el az ő ideje, amikor szerepelhet” – mondta Keleti Andea a Hot! Magazinak. Falusi Mariann szerint Utasi Árpi élete nem változik meg, viszont családja és környezete esetében lehet, hogy más lesz a helyzet. „Azt gondolom, sok ilyen kisfiú van, mint Árpi hasonló adottságokkal, ezért nem hiszem, hogy fejlődéshez valamit is adna a nyeremény” - tette hozzá.

Nemcsak a zsűri, hanem a közvélemény is megosztott. Sokak szerint Utasi Árpi tehetségének köszönheti sikerét, mások szerint az is közrejátszott, hogy a nézőket meghatotta a vajdasági kisfiú története. Akár így, akár úgy a közönség nagy része úgy döntött, hogy a tizenkétmillió forint és az autó őt illeti meg. A kisfiú több lapnak is azt nyilatkozta, hogy a kocsit megtartja, a pénzből pedig házat vesz a szüleinek.