Andy Vajna gyerekként bulinak élte meg a forradalmat, de azért szomszédjaival Amerikába emigrált. A producer Szabadság, szerelem című filmje bemutatója után adott a Velvetnek interjút. Most filmgyártó országot csinálna a magyarból, feltéve ha a nép nem akad ki, hogy a forgatások miatt is lezárják az utcákat.

Meséljen kicsit arról a december hatodikáról, amikor elhagyta az országot.

Egy átlagos nap volt, nekem nagy élmény. Előző nap a szüleim elé álltam, hogy a szomszéd gyerek a szüleivel kivándorol Amerikába, és én is velük megyek. Persze erről akkor csak annyit tudtam, hogy karácsonyra a srácok mindig jó ajándékokat, játékokat kapnak, szó sem volt arról, hogy én most menekülnék a kommunizmus elől.

A harcokból semmit nem érzékelt?

Semmit nem láttam a városban történtekből, hiszen Budán laktunk fent a hegyen. Amúgy is, egy gyereknek a kommunizmus jó játék volt, buli az egész. Pionírok voltunk, táborokba jártunk, hülyéskedtünk. Míg lenn folytak az események, mi a szüleimmel a pincében húzódtunk meg. Mikor a papám bevitt a városba, közvetlen a harcok után, a Körúton sétálva mindenfelé felrobbant tankokat, teherautókat és egy felakasztott ávóst láttam, akit nem felejtek el soha.

A szülei simán elengedték?

Amikor az oroszok visszajöttek, ők látták, hogy itt most már idők jönnek, és nincs választás, nincsenek lehetőségeink ebben a világban. Minden tisztelet kijár nekik azért, hogy akkor nem itt tartottak, hanem elengedtek. Hat hónap múlva találkoztunk legközelebb, amikor utánunk jöttek.

Nekünk egy fontos történelmi esemény, de külföldön a Szabadság, szerelem története - ha magára a forgatókönyvre célzok - nem biztos, hogy megél.

A forradalom így történt, ez egy megváltoztathatatlan, ismerős tény. Az érdekesség ebben nem ez, hanem, hogy hogyan reagálnak a szereplők egy adott helyzetben, és hogy befolyásolja ez a szerelmüket, döntéseiket.

Fotók: Szémann Tamás

Képesek ezt kint megérteni?

Hát persze, erről szól a két karakter, aki teljesen "identified" volt, két átlagos ember, akik fura szituációba kerülnek és jó döntésüket hoznak, érdekes döntésüket.

Igen, de ezt már számtalan filmeben láthattuk.

Ha végignézed a filmeket, össze-vissza csak hét történet van. Mindent ebben a hét történetben dolgoztunk fel, minden ennek a variációja. Árulás, szerelem, ezekre gondolok, de hangsúlyozom, nem a történet az érdekes, hogy hogy hat, hanem a karakter. Hogyan változnak, mivé lesznek.

Ehhez kell a jó forgatókönyv. Mi miért nem tudunk ilyet írni?

Erre is neked kell tudnod válaszolni.

Talán ön kintről másképp látja.

Talán nincs igény rá, talán nem tanítják, vagy nem gyártanak még annyi filmet Magyarországon, hogy tudják, ez egy szakma. Ebből Európában, Amerikában emberek jól megélnek. Nem biztos, hogy Magyarországon a filmgyártás egy olyan ipar, amiből egy forgatókönyvíró megélhet.

Ha Etyekwood lesz, elképzelhető, hogy lesz forgatókönyvíró-képzés?

Reméljük, ha sikerülni fog. Akkor ott majd tanítani is fogjuk.

El kell telnie 50 évnek, hogy kellőképp objektíven szemlélhessük a forradalmat?

Meg kell érnie, de a megéréshez elég a tíz év is. Nem kell ötven, hogy tiszta képet kapjunk róla. Erre a filmre sajnos sokat kellett várni, hiszen '89-ig beszélni is alig volt róla szabad. Nekem Magyarország fontos, és ha valami történelmi jellegű, akkor azt természetesen támogatom.

Ezért szállt be társproducernek a Szabadság viharába. Az egyik film a valóság viszonylag hű letérképezése, a másik meg egy fikció.

A dokumentumfilm érdekes volt és fontos. A másik a nagyfilm, amire már kilenc éve készülök. Szerettem volna megcsinálni, szerettem volna, ha a fiatalság is megtapasztalhatja ugyanúgy, ahogy ezek a tizennyolc éves fiatalok megtapasztalták.

Egész estés mozit készített magyar színészekkel és rendezővel. Lesz belőlünk filmgyártó ország?

Itt az a probléma, hogy az emberek nem szeretik a forgatásokat, mert akkor minden le van zárva, forgalom lesz, és nem értik meg, hogy ez a pár hét kényelmetlenség fantasztikus pénzt hoz a konyhára.

Etyekwooddal azért nőhetnek az esélyek.

Az stúdió lesz, nem fogja zavarni az embereket. Fontos része egy forgatásnak, hogy mindig új helyszínt kell lássunk, és Budapest nem használt helyszín, talán én használtam egyszer, mint Argentína és kétszer mint Budapest. Tehát a város igazi érdekesség lehetne, mindenképpen jó lenne ezt kiaknázni.

Hoz majd díjat a A Szabadság, szerelem?

Soha nem érdekelt, hogy hoz-e díjat. Volt olyan, aminek nem volt akkora sikere, mint egy másiknak, és mégis hozott Golden Globe-ot. A díjakat a szakmától kapod a munka miatt, amit elvégeztél. Ez nem díjra megy, ez szerelem.

Meg üzlet.

Ez a film nem az.

Miért nem jelölték a filmet Oscarra ön szerint?

A Oscar-bizottságnak nem ez jött be, hanem a másik film. Ők így választottak, nekem ehhez semmi közöm, ez az ő ízlésük. Ez a film meg járja a saját útját.

Érdemes most is kimenni Amerikába új életet kezdeni?

Ez mindenkinek a saját döntése.

És mit szól ahhoz, hogy itthon a tizenöt perc hírnév dominál?

Ez is tőletek függ, hogy mit írtok. Hogy tudjátok-e kezelni az adott helyzetet, ami azt jelenti, hogy nektek kell eldöntenetek, hogy muszáj-e sztárokat csinálni olyan emberekből, akik nem biztos, hogy számítanak.