Nyolc év közös munka után a rajongók nagy elkeseredésére feloszlik a Jamie Winchester&Hrutka Róbert zenekar. Winchester biztosan a zeneiparban marad, drasztikus váltást nem tervez, csak kicsit felpörgetné magát. Az énekes a zenei sikerek mellett két kisfiú boldog édesapja is.

Számtalan díjat nyert Jamie Winchester és Hrutka Róbert (Artisjus, Emerton, Arany Nyíl), a közös munka után most mégis elválnak útjaik. Nem vesztek össze, csak nincs már, ami inspirálná őket. A kiadójukat együtt működtetik ezután is. A zenekar 2001-ben lett igazán ismert az It's your life című slágerükkel, ami a Pannon GSM reklámok hanganyagául is szolgált.

Szokatlan, de a hattagú zenekar igazi férfibagázs, női vokál persze előfordult a nagykoncerteken, de nem volt állandó résztvevője a csapatnak. "Nagy tudatosság nem volt benne, hogy nincs női hang, egyszerűen csak így alakult. A közeljövőben azonban két helyen is lesznek duettjeink énekesnőkkel" - mesélte a Velvetnek Winchester.

Az ír származású énekes korábban a bankszakmában is kipróbálta magát egy rövid ideig, de elképzelhetetlennek tartja, hogy visszatérjen oda. "Az elmúlt évek alatt kiderült számomra, hogy biztosan nem tudnék mással foglalkozni a zenén kívül. Ez az, amit igazán szeretek csinálni."

"Természetesen mindig vannak olyan vágyak, vagy álmok, hogy még ezt is, meg azt is ki lehetett volna hozni ebből a zenekarból. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az elmúlt nyolc év igazán sikeres és termékeny volt, egy kerek egész született" - nyilatkozta az énekes. "Ahogyan a rajongóink is írják, "Mindennek a vége valami újnak a kezdete". Ezt én is így gondolom."

Mivel a jövőben is a zeneszakma képviselője szeretne maradni, szüksége lesz új zenekarra, társakra. "A fejemben már megvan az elképzelés, de a konkrét tagok még nincsenek meg."

Winchester a közös együttműködés előtt is zenélt már, így nem fél attól, mit hoz a jövő. "Nem hiszem, hogy radikálisan fogok változni zeneileg, talán egy kicsit gépiesebb formába mozdulok majd, szeretném felrázni, lendületbe hozni magam."

Az énekes magánélete sosem volt nyitott könyv a rajongók előtt, annyit azonban megtudtunk, hogy 9 és 11 éves fiainak boldog édesapja, na és azt is elárulta, hogy gyermekei anyjával egyelőre nem terveznek újabb gyermeket.