Zámbó Árpád szerényen nem titulálja magát tehetségkutatónak, bár a Jimmy-klubban több énekest elindított a pályán, mert megítélése szerint méltóak a rivaldafényre. Ő maga gyakran ingyen koncertezik, mert a pénz neki nem számít, csak az, hogy a testvére emlékét őrizze. Az énekesi karrierje mellett vendéglátózó és testépítő szalont is működtető művésszel a Miss Tourism World szépségversenyen beszélgettünk.

A Miss Tourism World fellépője volt, de ezen kívül gyakori, hogy figyelemmel kíséri a hazai szépségversenyeket?

Szeretem. Minden férfitársam szereti a szépet. Egyetlen feleség sem degradálja le, csúnya jelzőkkel nem illeti, ha a férje egy szépségversenyre elmegy. A szépet mindenki megnézi. Ezzel én sem ártok senkinek. Sem a családomnak, sem a rajongóknak. De ami ezt a versenyt illeti, a története, hogy a szervező évek óta jó barátom és meghívott. Örömmel jöttem.

A verseny műsorvezetője elmondta, az este fellépőinek javát a Zámbó család indította el a pályán.

Klikk!

Így van. Közel hat éve működik a Jimmy-klub, ahol megjelennek olyan tehetségek, akik előbbre szeretnének jutni ebben a szakmában. Sajnos az látható, hogy gyönyörű hangú emberek tűnnek el ebben az országban, akik abszolút nincsenek támogatva, nincsenek felfedezve. Őket segítjük. Emberi dolgokkal foglalkozni isteni dolog. Hányszor mondjuk egy tehetség hallatán, hogy édes Istenkém, de jó hangod van! Aztán a kutya nem hall az illetőről többet. Ebben az országban az a gyakorlat, hogy van az a pénz, hogy sztár legyél. A pénz nagyon sokat motivál. Akinek van belőle, ebben a szakmában sokkal hamarabb előbbre jut, ez egy nyílt titok. Van pénzed, sztár vagy.

Tehát anyagilag is támogatják a pályakezdőket?

Mi lehetőségeket adunk nekik. A klubban olyan embereket hallgatunk meg, akik még egyáltalán nem voltak színpadon, és az előadási tehetségük nagyon nagy. Ebben a folyamatban a médiának nagy szerepe van. Média nélkül halott az ember, ezt tudjuk nagyon jól. A média három másodperc alatt fel tud emelni, vagy tönkre tud tenni embereket. Azt szeretnénk, ha becsülettel tudnának odaállni a közönség elé tehetséges emberek. Ők azok, akik méltók arra, hogy Zámbó Jimmy-dalokat, vagy saját dalokat énekeljenek az ország bármely területén. Ők művészek. Eljönnek, és hatalmas sikerük van.

Itt van például Gábor, aki itt fellépett, a turizmus szépe versenyen. Ő egy egri fiatalember, hat évvel ezelőtt ismerkedtünk meg. Olyan aranyos volt, amikor lejött a színpadról, azt mondta: ’Árpi, akkora boldogság, hogy ilyen nívós rendezvényen részt vehetek. Ez számomra egy csoda’. A lelkemben sokkal nagyobbak azok az emberek, akik úgymond a semmiből jönnek, mint akiket a média tett naggyá.

Maga tehetségkutató?

A sztárcsinálás távol álljon tőlem. A klubban azoknak az embereknek adunk rivaldafényt, akik érdemesek arra.

Gondolom, többen jelentkeznek a klubban, mint amennyi embert érdemesnek tartanak a rivaldafényre.

Így van. Amikor az emlékkoncertekre készülünk, néhány ismert magyar sztárénekes megsértődik, mert nem tudunk mindenkinek helyet biztosítani a rendezvényen. Úgy kell válogatnunk, hogy sztárnekesek is felléphessenek, és azoknak is színpadot adjunk, akik még nem híresek, de tehetségesek. A koncert azoknak az embereknek is nagyon felemelő érzés, akik eljönnek.

Miért Zámbó Jimmy halála után lépett a nyilvánosság elé?

Ez jó kérdés, mert elmondhatom, hogy nem Jimmy halála után léptem ki. A testvérek közül én voltam az egyedüli ember, aki színpadon volt vele. Koncerteztünk együtt, turnékra jártam vele. A Jóistenke elvette tőlem a testvéremet, egyedül folytattam. Sosem akartam nagy felhajtást. Miért nyomulnék én egy olyan ember elé, aki világsztár lehetett volna? Köztünk soha nem volt rivalizálás Imivel. Volt egy nagyon aranyos történet. Ő lejött a színpad egyik oldalán, én a másikon, és összetévesztettek minket. Én nem akartam mindenáron rá hasonítani, nem tehetek arról, hogy hasonlítunk.

A hasonlósághoz az is hozzájárul, hogy gyakran az ő dalait énekli.

Ez tisztességes dolog, hiszen elfogadja a közönség. Ha itthon, vagy a határon túl ez nem tetszene, akkor befejezném, mert nem engedem magamat pojácának, vagy bohócnak nézni. Nem utánozni akarom a testvéremet, hanem magamat akarom adni, a Big Brother-házba is Zámbó Árpyként költöztem be. A barátaim, hozzátartozóim nem mondhatják, hogy elszállt a Zámbó Árpy. A művészetben hiszek, az emberségben hiszek, és a tehetségben.

Mivel foglalkozna, ha nem a showbizben tevékenykedne?

Vendéglátós voltam világéletemben. Tihamér testvérem építési vállalkozásába is besegítek. Elvagyunk. Nem lehet azt mondani, hogy a showbizben tevékenykedek, mert nekem a pénz nem számít. A szépségversenyre is ingyen, barátilag jöttem el, sok fellépésre szívesen megyek ingyen. Nálam az dominál, hogy Jimmy emléke megmaradjon, ha már a Jóisten úgy adta, hogy nekem van lehetőségem rá, hogy tovább vigyem az emlékét. Amíg élek, ez vezérel.

Nem mindegy, hogy veszítesz el egy embert. Ha valaki autóbalesetben, vagy betegségben meghalt, azt valahol fel lehet dolgozni. De én a mai napig nem tudom, hogyan veszítettem el a testvéremet, ez egy rettenetes, fájó pont. A lelkem nem nyugodott meg. Kimondom: nem tudom, hogy Zámbó Imre, a testvérem hogyan halt meg.