Bár az Update módszer atyja úgy érzi, hogy őt mindig mindenki rossz színben akarja feltüntetni, azért sikerült felküzdenie magát az élboly közelébe. Kapócs Zsóka is jól járt azzal, hogy eljegyzéssel gyanúsították.

Úgy tűnik, ismét stabilizálódott a helyzet celeblistánk elején. Az élen továbbra is Gáspár Győző tanyázik, mögötte pedig Kelemen Anna feszít, aki életrajzi könyvének szerzőjétől, Havas Henriktől bitorolta el a második helyezést. Zalatnay Cini pedig a Tanár úr mögött várja sorsa további alakulását.

Igaz vagy hamis?

Szerencsére a top 20-ban nagyobb volt a mozgolódás. Schobert Norbert, aki nemrég azzal vádolta meg a Nagy fogyás című műsor másik edzőjét, Béres Alexandrát, hogy engedély nélküli tablettákkal tömi csapatának tagjait, ugyanis ismét megpróbál az első három helyezett közelébe férkőzni. A kicsit baljós tizenharmadik helyről ugyanis az ötödikre ugrott – halkan jegyezzük meg, Mészáros Dóra is próbálkozott hasonlóval, de neki nem jött be. Kapócs Zsóka, akiről még mindig nem tudjuk, hogy eljegyezték-e, vagy sem, pedig belépett az első húsz közé.

A humorista és a szerető

Ezen a héten Galla Miklós előzte be a legtöbb celebet. A humorista, aki látja a lényeget, kétszáznegyvenhárom helyett lépett előre. A tüchtig sztárt Kiszel Tünde volt pasija, Kondor Csaba követi a sorban. Bár az éppen énekléssel próbálkozó fiatalember már nem szívesen beszél magánéletéről, mégis kétszázhuszonnégy helyet ugrott előre. A műsorvezetőnő, akinek Kondor celebstátuszát köszönheti, ezzel szemben csak huszonnyolc kollégát előzött meg. Igaz, ő az előkelő huszonegyedik helyen landolt.

Csajok a csúcson

Nem hiába választották meg Vámosi Vikit az Év Modelljének a Cosmopolitan olvasói, hiszen ezzel a díjjal a mi kedves felhasználóink szemében is megnőtt az ázsiója. A modell, aki kis híján mozdonyvezető lett, döbbenetes lendülettel kétszázhárom helyet lépett előre. Bár Oszter Alexandra már unja, hogy folyton a vetkőzésről kéredzik, bizonyára örül annak, hogy pár nap leforgás alatt kétszáztizenötödikből harmincötödik lett. Dobó Kata, aki már két héttel ezelőtt sem teljesített rosszul, most tovább menetel felfelé a listán. A színésznőnek kifejezett jót tett, hogy Csisztu Zsuzsa unokatestvére lebuktatta őt új pasijával, hiszen százhuszonegy helyett ugrott előre.

Ők buktak

Ezen a héten a Z’zi Labor frontembere, Janicsák István bukott vissza a legtöbbet. A zenész, aki a Veresegyházi Asszonykórusról ír regényt, kétszázötven helyet esett vissza. Őt Mc Ducky követi a sorban. A nem túl előkelő négyszázhuszonnyolcadik helyről zuhant a hatszáznegyvenötödikre. Legrosszabbul Pantichin Edina járt. Hiába firtattuk, hogy egy háztartásban él a szintén playmate Hargitai Beával, mégis kereken kétszáz hazai celebritás hagyta le. Ónodi Eszter, akiről legutóbb a Magnum Igazi Nő pályázata kapcsán írtunk, szintén nem úszta meg. Neki százharminchárom helyet kellett visszalépnie.