A legcelebebb celeb Magyarországon már nem Görög Zita, hanem Bochkor Gábor - legalábbis olvasóink szerint. A héten Orbán lenyomta Gyurcsányt, Fábry Sándor vadul halad fölfelé, és Geszti Péter is csak lépésnyire van az élmezőnytől. Dinamikusan változik a Celebhatározó toplistája.

Változott a Celebhatározó élmezőnye, ami nem meglepő, hiszen Önök, kedves olvasók, buzgón szavaznak a szívükhöz legközelebb és attól legtávolabb álló celebekre is. Az olvasói szavazatokból megpróbáltunk tanulságot levonni az Önök érdeklődését és szimpátiáját alakító tényezőkre nézve, de ez nagyobb feladatnak bizonyult, mint vártuk.

Jóleső például az a tudat, hogy a hosszú láb és a mellméret talán nem minden, legalábbis abból, hogy a nemrég még az első helyen álló Görög Zita ma már csak a tizedik, erre gondoltunk. Aztán arra is gondoltunk, hogy ha ez nem, akkor talán a szellemi képességek befolyásolják az Önök választását, de aztán kiderült, hogy Zitát Bochkor Gábor ütötte ki az első helyről, így ez az elméletünk sem helyes.

De hová tűnt Damon Hill?

Az, hogy Jáksó László második helyét most a múlt héten még csak 30. helyen álló Marsiné Palik László foglalja el, arra utal, hogy Önök jobban kedvelik - sőt a jelek szerint lelkesen gyűjtögetik is -, ha valaki gyakran beszél butaságokat, kopaszra borotválja a fejét, és gyorsan sok izmot növeszt. Igaz, neje, Marsi Anikó továbbra sem ér nyomába, a 42-ről a 44. helyre csúszott vissza.

Versengő műsorvezetők

Ehhez képest szinte megmagyarázhatatlan, hogy Vágó István tartani tudta helyét az élmezőnyben, sőt a hetedik helyről Önök egész a harmadikig emelték szavazataikkal. Havas Henrik keresetlen őszintesége ellenére is visszacsúszott hat helyet, a múlt héten még mögötte járó, de most tetemes előnyre szert tett Friderikusz Sándor viszont apró lépésekkel halad felfelé. Jelenleg még a rohamléptekkel felfelé haladó Fábryval szemben is megőrizte előnyét. Bár a Showder műsorvezetője egész a 63. helyről száguldott a tizenötödikig, Friderikuszt azért nem kell félteni, ő az, aki meglepő és mulatságos húzással volt már majdnem tévéelnök is.

Közönségkedvencek

Míg Bochkor Gábor és Palik László nem kifejezetten népszerű olvasóink körében, és vezető helyezésüket a róluk írott cikkeink kiemelkedő nézettségének köszönhetik, Vágó Istvánt és Ripli Zsuzsát a rajongók tolták a lista élére. Könyörtelenül szavazó olvasóink a miniszterelnököt sem kímélték: az olvasói toplista végén, 401-ikként kullog Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klárával karöltve, míg Orbán Viktort a lelkes polgári internetezők felszavazták a harmadik helyre.

Metál és lakodalmas

Be kell látnunk, Geszti Péter a Homár áldozatos, tényfeltáró aknamunkája ellenére is a magyar néplélek verbálfenoménjának számít, talán csakazértisből szavazták fel Önök a 47. helyről a 11. magasságába, de ez még semmi ahhoz képest, hogy az őszinte és kőkemény rockerből ősmagyar sámánná magasztosult Pataki Attila a 143-ról a hetedik helyig kúszott. Ennek ellenére Önöknek mégiscsak kell, hogy legyen humora, hiszen a 99. helyről egész a 26-ig röpítették a hazai dadaista lakodalmasrock-hőst, Fekete Pákót.

A politika a Velvetet sem kíméli, a kormány és az ellenség csatájából múlt héten Gyurcsány Ferenc került ki győztesen, hiszen a 23. helyről szemlélhette elégedetten a 77-en álló Orbán Viktort. Ezen a héten azonban fordult a helyzet, Gyurcsány lecsúszott a 74. helyre, míg az ellenzék vezetője a 61-re küzdötte fel magát. A szőkék és barnák csatája pornófronton teljesen máshogy alakult, sőt valójában csatáról szó sincs, csak vesztesek vannak: Michelle Wild a 17-ről a 29-re csúszott, míg Maya Gold 49-ről az 57-re pottyant.

Bólints, Tibi!

A harcnak nincs vége, sőt csak most kezdődik igazán: kattintson, szavazzon kedvencére, vagy húzza le azt, akit ki nem állhat! Csisztu vagy Görög Zita, Orbán vagy Gyurcsány, Palik vagy Marsi - most Ön dönt! Jövő héten kiderül, kinek kedvezett a szerencse, az újságírók és az olvasók. Maradjanak velünk.

Mi az a HCI és hogyan számoljuk?
HCI = Hungarian Celebrity Index. A HCI pontszám mutatja meg, hogy aktuálisan ki mekkora celeb Magyarországon. Logaritmizálástól sem mentes képletében figyelembe vesszük az interneten található említések számát, a Velveten és az Indexen megjelent cikkek számát, azok megjelenésének idejét, olvasottságát, és az Önök szavazatait. Az Index profilja miatt torzuló adatokat úgy korrigáljuk továbbá, hogy a pontszámokat a showbiz/sport/közélet kategóriák alapján súlyozzuk.