horoszkóp

Hogyan éltem túl Bridget Jonest?

2004.11.30. 15:24
Olivia Joules és a túlfűtött képzelet című könyvével Helen Fielding megalkotta Bridget Jones fura kishúgát. Kutakodó és kétbalkezes hősnője újságíró, kém hajlamokkal, aki mindenütt cselszövéseket sejt. Különleges ügynökünk Los Angeles-i exkluzív interjúja.
Az Olivia Joules és a túlfűtött képzelet egy európai újságírónő történetét meséli el, aki az al-Kaida ellen harcol. Elbűvölő könyv, de az olvasó könnyen paranoiássá válhat tőle: Helen Fielding hősnője, aki Miami minden utcasarkán Oszama Bin Ladenbe vél belebotlani, főnökeit is mosolygásra készteti egészen addig a napig, amíg nem történik valami... A Bridget Jones alkotója, aki világsikerű regényében az otthonülő városi szingli prototípusát örökítette meg, most kémthrillert írt, amelynek stílusa olyan, akár egy CIA-jelentésé.

#alt# Az írónő kedvenc szállodájában ad randevút az újságírónak. Rendelek egy pohár Chardonnay-t és cigarettával kínálom. Egy pillanatig habozik, majd a jeges tea mellett dönt. Nem hiszek a szememnek! Bridget Jones visszautasítja a Chardonnay-t, a cigit, és teát iszik?

Szélesen elmosolyodik. "Nemrégen született egy fiam, Dashiell, akinek az édesapja amerikai. Mivel még szoptatok, le kellett mondanom a dohányzásról és a fehérborról. Néha azért megengedek magamnak egy Guinness-t, hogy több tejem legyen." Muszáj feltennem neki egy furcsa kérdést: "Az ízig-vérig angol Helen Fielding hogy szerethetett bele egy amerikaiba?" Szokásos szellemességével, villámgyorsan reagál: "Mert kétnyelvű gyereket akartam."

Aztán elmeséli kalandját az utolsó regényével: "Az idő múlásával kedvem támadt mélyebb dolgokról írni. Három éven át egy családregényen dolgoztam, és azon munkálkodtam, hogy felfedjem az emberi lélek rejtelmeit. Aztán amikor újraolvastam, amit írtam, majd elájultam az unalomtól. Kevin, a férjem ekkor elvitt egy hétre Hawaii-ra. És nem találtam magamnak az útra egyetlen kedvemre való, szórakoztató kalandregényt sem. Tudja, olyan könyvet, amit az ember nyaralás közben olvas. Akkor elhatároztam, hogy majd én írok egyet. Kémregényt terveztem nők számára: Angliában hagyománya van a humor és a háború keverékének, amit úgy kell elképzelni, mint valamit, ami James Bond és Mr. Bean között helyezkedik el.

Az, hogy a könyvemben az al-Kaidáról beszélek, annak köszönhető, hogy a hősnőmnek, akit kitaláltam, kissé túlfűtött a képzelete, és napjainkban a leggonoszabb erő, akinek a ténykedése az ő rémálmaival mérhető össze, az Oszama Bin Laden és emberei... És azt se felejtsük el, hogy a humor néha abból fakad, ahogyan a hősök fájdalmas, nehéz helyzeteket oldanak meg. Figyelje meg például Bridget Jonest! A magányos, egyedülálló városi ember valójában egyáltalán nem vicces."

Mind igaz, amit mond, de egy intim napló és egy thriller megírása között mégiscsak óriási a különbség. "Ez utóbbi azért is volt nehezebb, mert zöld voltam a félelemtől, hogy untatni fogom az olvasóimat, ezért fejezetenként millió új kalandot illesztettem be. Amikor a férjem elolvasta az első verziót, azt mondta: "Kedvesem, ez nagyszerű, de a második fejezet végén általában azért nem szokták elárulni a titok kulcsát." Úgyhogy az egészet újrakezdtem."

Megkérem, hogy meséljen új könyve hősnőjéről. "Amit szeretek Olivia személyiségében, az az, hogy ő sosem fogyókúrázik. Egyszer s mindenkorra elhatározta, fütyül arra, hogy szexi legyen. És ugye ez az a fajta szabadság, amitől az ember megkergül..." A regény férfi főhőse a szoknyapecér Ferramo, ellenállhatatlan gazember, aki azonban hamar felfedi pszichopata lényét. "Ebben a regényben a hősnőim fejlődnek, akárcsak én: Olivia például csak 15 napig szerelmes. Ehhez képest Bridget azt mondta volna, keres magának valaki mást, vagy valami trükkös blöfföt alkalmazott volna." Míg az írónő Cézár-salátáját csipegeti, majdnem félve kérdem meg tőle: "És maga? Mindörökre végzett az ellenállhatatlan gazemberekkel?" "Persze! Dashiell édesapjával nagyon jól megvagyunk. Egyébként ő a Simpson családot írja, és az már önmagában jó jel, ha egy amerikainak van humora."

#alt# Megkérdem tőle, boldog-e, hogy Los Angelesben él. "Az emberek azt gondolják, azért költöztem ide, mert én írtam a Bridget Jones forgatókönyvét. Az igazság azonban az, hogy már gyerekkoromtól fogva úszómedencés házról álmodtam." Azt is észlelem, hogy Helen nem veszítette el megfigyelőképességét. "Amerikában, amikor valaki vicces dolgot mond, senki sem nevet. Az emberek ránéznek és lassan annyit mondanak: "Ez fura." De már megszoktam, persze meg is kellett. Ideköltözvén az volt a rémálmom, hogy nem fogok ugyanolyan barátnőket találni, mint Londonban. Szerintem a világ legfontosabb dolgai közé tartoznak a barátnők. Szerencsére Kevin haverjai között gyorsan kialakítottam magamnak egy első osztályú bandát - írónők, ügyvédnők, színésznők. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem járok gyakran Angliába. Ott beülni egy pubba, látni, ahogy mindenki issza a borát, dohányzik és morgolódik a politikán, annyira jó! Los Angelesben nagyon jól tudok dolgozni, egy kicsit olyan, mintha egy szigeten lennék, mert Londonnal ellentétben, egyetlen ismerőssel sem találkozom, amikor elmegyek otthonról."

Míg azon meditálok, hogy Hollywoodba költözni ahhoz, hogy az ember elmeneküljön a civilizáció elől - ez is csak egy angol regényíró ötlete lehet, Helen arra kér, ünnepeljük meg a beszélgetésünk európai hangulatát. Megkérdem tőle, hogy az anyaságnak van-e köze érzékelhető jókedvéhez. "Amióta Dashiell megszületett, gyakorlatilag ő köti le minden gondolatomat. Borzasztóan féltem őt!" De hiszen még csak két hónapos! "Tizenegy hetes, három napos és nyolc órás" - pontosít Helen, és felcsillan a szeme, miközben a fiáról beszél. Aztán kinyitja az ajándékot, amit hoztam neki. Megható látni, ahogy a nő, aki népszerűvé tette a Playboy-nyuszi-viseletet a családi ünnepségeken, örömujjongásban tör ki egy rugdalódzó látványától.

A cikk teljes változata a decemberi Elle magazinban olvasható.