Pár nappal ezelőtt a TMZ.com gúnyos megjegyzések keretében közölt egy-két fürdőruhás fotót a színésznőről, aki úgy tűnik, felszedett magára egy-két kilót. A színésznő eleinte hallgatott, majd blogján kifejtette véleményét az ügyről. Hewittet és előnytelen pózból lefotózott hátsóját azóta kolléganői is védelmükbe vették.

Múlt héten hozta nyilvánosságra a TMZ.com azokat a nem túl előnyös fotókat, melyeket egy paparazzó készített a Hawaii-on nyaraló celebről és ülepéről. A weboldal a maga keresetlen stílusában persze megjegyzést is fűzött hozzájuk, arra célozva, hogy a Tudom, mit tettél tavaly nyáron című horrorparódiában feltűnt, akkor még botsáska külsejű színésznőből bögyös-faros menyecske lett: "Tudjuk, mit ettél tavaly nyáron, Jennifer! Mindent!".

Miután a fotók megjárták az összes bulvárlapot és celebblogot, melyek persze kellően szörnyülködve tálalták az ügyet, Hewitt sem hagyhatta annyiban a dolgot, és blogjában kifejtette véleményét az ügyről. „Ez az utolsó alkalom, hogy megszólalok ebben a témában” – írja a bejegyzés elején. A színésznő leszögezi, nem csak a saját nevében szólal fel, hanem minden nő nevében, aki nincs megelégedve magával. „Nem számít kövérnek, akinek 36-os a ruhamérete. Nem attól lesz valaki szép, hogy belefér egy 32-es nadrágba.” – folytatja. Hewitt ezután megjegyzi a rámenős fotósok helyett ezentúl inkább közelgő esküvőjével foglalkozik. „Tudom, hogyan nézek ki, akárcsak a barátaim és a családom is. Szeretem a testem, ahogy a többi nőnek is kellene.”A színésznő a post végén minden sortárásának azt üzeni, hogy vegyenek fel nyugodtan bikinit, ne hagyják magukat.

Jennifer Love Hewittet most számos más celeb is védelmébe vette a People magazin hasábjain. Petra Nemcowa szerint mindenkit le lehet fotózni rossz szögből, legyen akármilyen tökéletes is a teste. Amúgy a modell úgy véli, a színésznő jól tette, hogy nem hagyta magát. Anne Hathaway felháborítónak tartja, hogy kifigurázták kolléganőjét, és nem érti, hogy miért kell magyarázkodnia. „Nem hiszem, hogy a nőket alakjuk és súlyuk alapján kellene megítélni. Sajnos jó ideje így mennek a dolgok. Bevallom, nekem ez nem nagyon tetszik.” Rosario Dawson szintén ijesztőnek találja, hogy hírértéke van annak, ha valaki felszed pár kilót. „A Twiggy-korszaknak már vége. Nagyon felidegesít ez az egész, nem tudom, hogyan tudnánk megfelelni ennek az ideálnak, hacsak nem éheztetjük magunkat, vagy kábítószerezünk."

Év elején hasonló képek jelentek meg Tyra Banksről is, aki először a People magazinban, majd saját műsorában reagált a lapok gúnyos cikkeire, amelyek azért cikizték, mert mióta visszavonult a kifutóról, fel mert szedni pár kilót. Az exmodell a következő szavakkal zárta le mondandóját: „Azt üzenem nektek, akik bárkit - közismert vagy ismeretlen nőket, feleségeket, akiket a férjük is ezzel aláz, vagy kislányokat, akiket az iskolában amúgy is csúfolnak – kicikiztek a súlyuk miatt: csókoljátok meg a kövér seggem!”