Ügyeletes szívtipróból pizzafutár

2004. július 9., péntek 08:54
Hujber Ferenc négy hónappal ezelőtt elhagyta az országot és Angliába távozott. A Terézanyu forgatására azonban hazatért, és válaszolgatott kérdéseinkre.
"Szerettem volna a biztosat fölcserélni a bizonytalanra. Mindig is vonzottak a kihívások" - oldotta föl a talányt, mely annak kapcsán fogalmazódott meg bennünk, hogy miért is hagyja el hazáját egy tehetségesnek tartott 28 éves színész.

A Valami Amerika és a Közel a szerelemhez sztárja a Csatornán túl ráadásul nem is a Globe színház deszkáit koptatja, hanem - mintha egy magyar filmből lépett volna ki - pizzafutárként dolgozik, igaz, emellett iskolába is jár és angolt tanul. Cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint valódi úti célja Ausztrália lenne, és biztosított minket arról, hogy egy jó ideig még Angliában marad. Honvágya egyelőre nincs, bár mint mondta, nagyon szereti Magyarországot.

Humoros, de nem jó fej karakter

Hujber Ferenc
Jelenlegi, nagyjából kéthetes látogatása részben a Terézanyu című film forgatásának köszönhető. A Hámori Gabriella főszereplésével készülő filmben egy olyan karaktert alakít, "amilyen miatt a nők általában nem szeretik a férfiakat." "Humoros ugyan, de nem jó fej és nem is pozitív figura." Ő is csak egy állomás lesz a filmbeli Kata életében, nem az a srác, aki mellett a lány végül kiköt.

Bohém életstílus

A forgatás ugyan mindössze 2-2,5 napot vesz igénybe, Hujber legalább még egy hétig itthon marad, aztán megy vissza Londonba, és folytatja munkáját. A Terézanyun kívül jelenleg nincs más filmes felkérése, s bár nem zárkózik el attól, hogy Angliában is tanult szakmájában helyezkedjen el, úgy gondolja, egyelőre még nem jött el az ideje. Elképzelhető, hogy London is csak egy állomás lesz - tudtuk meg. "Fogalmam sincs, mi lesz ezután. Nincs meghatározott élettervem, élem az életemet" - jelentette ki sztoikusan a színész.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés