A Derült égből Polly című vígjátékban Ben Stiller először vetkőzött le teljesen a kamerák előtt. "Elég sok fejtörésembe került, de aztán azt mondtam John Hamburg rendezőnek: üsse kő, ha tényleg humoros lesz ettől a jelenet, akkor levetkőzöm!" - meséli Ben.

"Azért folyt rólam víz, mert arra gondoltam: mi van, ha a partnerem, Jennifer Aniston jól megnéz, és magában összehasonlításokat tesz. De szerencsére minden jól ment: a történet szerint lassan lesétáltunk a tengerpartra, Jen bátorítóan szorította a kezemet, és mereven előre nézett, hogy ne legyek zavarban. Persze hiába meséltem ezt most el, biztosan minden néző azt hiszi majd, hogy dublőr szerepel a jelenetben, pedig az én vagyok!"

A Derült égből Polly főhőse egy kockázatfelmérő szakember (Stiller), aki a magánéletében is mindent pontosan mérlegel. Egészen addig, míg a menyasszonya faképnél nem hagyja. Rá kell jönnie, hogy az életben nem minden kiszámítható - akárcsak új barátnője (Jennifer Aniston), aki fenekestül felforgatja az életét.