A színésznő azt állítja, sajnálja azokat a kollégáit, akik túl sok elfoglaltságuk miatt alig találkoznak gyerekeikkel, és biztos benne, hogy ő ezt a hibát nem fogja elkövetni. Paltrow az amerikai "W" magazinnak nyilatkozott erről, melynek egyébként címlapján is ő szerepel, amint átöleli saját pocakját.

"Számomra az édesanyám a példakép, én is úgy fogok cselekedni, ahogy az én anyám csinálta annakidején. Ő teljesen leállt mindennel, a filmezéssel, a karrierjével. Én is így tervezem, lehet, hogy akár évekre is visszavonulok, mert hiába csodás szakma a színészet, nem hagyhatom, hogy átvegye az uralmat a családi életem felett."

A színésznő és párja, Chris Martin decemberben házasodott össze, első gyermeküket nyárra várják.