A 45 éves popsztár, Madonna a kaliforniai Anaheimben adott koncert után összeesett - jelentette pénteken a Sun című brit lap. "A színpadhoz közeli oldalon helyet foglalók láthatták, amint a kulisszák mögött összeesett" - áll a lapban.

Madonnát ezentúl orvos fogja kísérni körútján és szakértő gondoskodik majd kiegyensúlyozott táplálkozásáról. "Nagyon egészséges alkat, de már nem olyan fiatal. Azt állítja, hogy rendbe jött, de az együttes aggódik amiatt, hogy talán túlbecsüli erőit" - idézte együttesének egy munkatársát a Sun.

A 45 éves popsztár egyébként Düsseldorfban egy csütörtökön megnyílt művészeti kiállítás fő témája: június végéig látható két filmben és számos nagyalakú fotón.

A fotókon a hiányosan öltözött Madonna hol egy pszichiátriai rendelő betege, hol csábító királynő, hol akrobatikus domina. A provokatív ábrázolások egy folyóiratba készültek, és Madonna, valamint az amerikai divatfotográfus, Steven Klein közös munkáját dicsérik. Az optikai ingerhatást akusztikai elemek hangsúlyozzák: Madonna részleteket olvas fel a Jelenések Könyvéből.