A 19 éves színésznő, Keira Knightley (Igazából szerelem, A Karib-tenger kalózai) egy alkoholista pincérnőt alakít majd a The Jacket című filmben, az Oscar-díjas Adrien Brody oldalán, de a meghallgatáson még külön meg kellett küzdenie a szerepért, aznap ugyanis nagyon rosszul érezte magát.

"Akkor forgattam Írországban az Artúr király című filmet, és iszonyatos gyomorrontásban szenvedtem. Hajnali fél ötkor keltem, minden kijött belőlem, amit addig ettem és így kellett felszállnom egy gépre, ami elvitt a fővárosba. Ott elmentem a meghallgatás helyszínére, ahol egész idő alatt azon imádkoztam, hogy ne hányjak megint. Természetesen ez egy ebéddel egybekötött összejövetel volt, rengeteg étellel, köztük hal is volt, amit ki nem állhatok."

"Tehát ezen gondolkoztam végig, amikor is Maybury felém fordult és azt mondta: valójában nem is szeretnélek ebbe a filmbe. Úgy gondolom, hogy nem neked való a szerep. Te jó ég - gondoltam, akkor mit küzdök itt, amikor amúgy is borzasztóan vagyok?!" De valami mégis megfoghatta a rendezőt, hiszen úgy döntött, hogy mégis Keira-nak adja a szerepet. A film bemutatója valamikor a jövő év elején lesz, a főbb szerepekben Knightley és Brody mellett Daniel Craig-et, Kris Kristoffersont és Jennifer Jason Leigh-t láthatjuk.