Antal Imre lakásában ezúttal a villanyt kapcsolták ki egy befizetetlen számla miatt, írja a Színes Mai Lap.

A lap értesülései szerint a humorista azért nem tudta befizetni villanyszámláját, mert várt bevételei nem érkeztek meg időben. A művész ugyanakkor nem veszi zokon az ELMÜ eljárását, mert mint mondta, az áramszolgáltató vele sem tehet kivételt.

"Sajnos rendszeresen előfordul, hogy nem kapom meg időben a bankszámlámra azt a pénzt, amiért már megdolgoztam, vagyis műsort vezettem, esetleg felléptem valahol" - panaszolta a lapnak a műsorvezető, majd elmondta, az is előfordult már, hogy telefonját kapcsolták ki hasonló okok miatt.