Jávorszarvasok miatt került összetűzésbe a hatóságokkal Harrison Ford, megtiltotta ugyanis az állami vadásztársaságoknak, hogy akár egyetlen állatot is kilőjenek a wyomingi birtokán barangoló agancsosok közül.

Harrison Ford
A filmszínész birtokának környékén, a wyomingi Jackson város környékén 5100-re növekedett a jávorszarvas-állomány, miközben az állami vadgazdálkodási illetékesek szerint a térség mezőgazdasági haszonnövényei, illetve erőségeinek megóvása szempontjából legfeljebb 4400 szarvas maradhatna a körzetben.

A hatóságok az állomány ritkítása érdekében vadászati engedélyeket adtak ki a jávorszarvasokra, a környékbeli birtokosok, köztük a filmsztár azonban nem hajlandó engedélyezni saját területén az állatok lekaszabolását.

"Ford nem tűr semmiféle vadászatot a birtokán. Az odaérkező fegyveresek elrettentését célzó táblákat helyeztetett ki, és arra kért, hogy ha valakit mégis rajtakapok, azonnal adjam át neki" - mondta John Kelly, a filmcsillag erdésze.

A hatóságok tisztában vannak a helyzettel, de nemigen tehetnek ellene semmit. "Tudjuk, hogy sok környékbeli gazda menedéket nyújt a jávorszarvasoknak, és tiltja területén a vadászatot, emiatt duplázódott meg a nyolcvanas évek óta az állomány a Snake folyó völgyében. Pedig a környék növényvilága, illetve a háziállatok takarmányellátása is veszélybe került a felborult egyensúly miatt. Ráadásul a jávorszarvasok a vadon élő állatok között gyakori, a háziállatok számára azonban ismeretlen kórokozókkal is megfertőzhetik a szarvasmarha-állományt" - jelentette ki a wyomingi vadgazdálkodási hivatal egyik illetékese.