horoszkóp

Jacksonnak nem ártott exneje tanúvallomása

MTI
MTI
2005.04.28. 14:16
A Michael Jackson ellen Kaliforniában folyó perben vallomást tett a vád képviselője által beidézett Debbie Rowe, Jackson második ex-felesége, de kijelentései megfigyelők szerint nem voltak különösebben terhelők Jacksonra nézve.

A megfigyelők által "a vártnál kevésbé robbanékonynak", a sajtó által pedig "kiábrándítónak" minősített vallomásában Rowe asszony azt állította, hogy 2003 tavaszán Jackson arra kérte őt, videóra vett nyilatkozatban tanúsítsa ártatlanságát. Ugyanakkor elmondta, hogy a korábbi állításokkal ellentétben nem írták meg előre a szövegét és így nem is olvasta azt papírról. Hasonlóan nyilatkozott az érintett videóval kapcsolatban Jackson egyik korábbi producere.

A negyvenhat éves asszony, Jackson két gyermekének, Paris-nak és Prince Michaelnek anyja azt állította, hogy a videón részben nem mondott igazat, amikor mint kiváló apát dicsérte Jacksont. Továbbá elmondta, hogy húsz évvel ezelőtt ismerte meg a popsztárt. Jó barátok lettek és összeházasodtak, de soha nem éltek egy fedél alatt. Válásukat követően abban egyeztek meg, hogy minden 45 napban nyolc óra hosszat láthatja gyermekeit. Ez azonban a gyerekek gyakori utazásai miatt nem volt betartható.