Merlini, a szabadulóművész a betoncsapda után most egy rakétába szállt, hogy megmutassa, még egy ilyen szorult helyzetből is meg tud menekülni. A Blikk elmondása szerint, Merlini talpig tűzálló ruhába öltözött, és helikopterrel érkezett a Hajógyári-szigetre, ahol még Farkas Bertalan is megjelent fogadására. A helikopterben utastársa volt Pessuth Rita és Kővári Barna, a kételkedők meggyőzésére. Az illuzionista ezután beszállt a rakéta átlátszó kapszulájába és kilőtték, majd az űrjármú felrobbant. A Merlini érkezését jelző fáklya azonban néhány másodperc után kigyulladt, így bizonyítva, hogy a művész sikeresen túlélte a kilövést, persze csuromvizes lett.