Gina Lollobrigida a Corriere della Sera című olasz napilapnak elmondta, decemberben New York-ban megy férjhez, eddig 250 személyt hívtak meg. Köztük van Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő, aki a díva kérésére megintette a spanyol televíziót az ott elhangzott ironikus, bántó felhangokért, amelyekkel a tervezett házasságról szóltak.

Az "isteni Lollo", aki jövő július 4-én tölti be 80. életévét, 1984-ben Montecarlóban ismerte meg párját, akivel azóta is harmóniában, szerelemben él. Kezdetben ugyan csak szenvedélyt érzett iránta - mindig is tetszettek neki a fiatal férfiak - mélyebb érzés később alakult ki benne. A filmsztár, aki után annyi férfi vágyakozott, azért választotta éppen őt, mert "szép, intelligens és szórakoztató", mellette önmaga lehet, normális nőnek és nem sztárnak érzi magát. A nagy korkülönbség (Javier 34 évvel fiatalabb nála) nem számít, sőt, jobb, mert "egy fiatalember érzelmeiben bátrabb, odaadóbb".

A házasságról együtt döntöttek. Vőlegénye 36 karátos smaragdot ajándékozott neki, ő pedig egy szobrát, az Életörömöt, amely egy delfint ábrázol, amint boldogan ugrik ki a vízből egy kis halat tartó gyerek mellett. Lollobrigida 49 éves fia meglepődött a házasság hírére, de örül anyja örömének. A vőlegény anyja is kijelentette, hogy boldoggá teszi fia boldogsága.