Montenegró el akarja adni a néhai Josip Broz Tito jugoszláv elnök Primorka nevű jachtját, mert sokba kerül a fenntartása.

A Vjesti című podgoricai független napilap idézte a közlekedési, tengerészeti és telekommunikációs minisztériumot, miszerint a néhai elnök járműparkjába tartozó jacht ötfős legénységgel és a karbantartással együtt évente mintegy 140 ezer eurót (35,5 millió forint) emészt föl a költségvetésből. A vízi jármű kétszer volt nagyjavításon, az is 75 ezer euróba került, ha pedig reprezentációs célokra kívánnák fönntartani, akkor legalább 200 ezer eurót (50,5 millió forint) kellene ráfordítani.

"Az egyetlen ésszerű megoldás, hogy eladjuk a Primorkát" - mondták az újságnak a minisztériumban. Ezért pályázatot írnak ki a jacht eladására, és a kezdő összeg, amelyért meg lehet már venni, 180 ezer euró (45,5 millió forint) lesz.

A Primorkát 1974-ben építették Olaszországban. A hajó 24,22 méter hosszú, 6,3 méter széles, két, egyenként 1000 kilowattos motorja van, maximális sebessége óránként 28 csomó, vagyis csaknem 52 kilométer/óra, ami nagyobb testű vízi járművek (jachtok, hajók esetében, a szárnyashajók kivételével) igen nagynak számít.