horoszkóp

Oláh Ibolya beszólt Gyurcsánynak

2006.09.07. 10:42
Az énekesnő eddig nem politizált, de most egy koncertjén kifejtette: Gyurcsány kapja be. Menedzsere szerint ez csak azért van, mert Ibolya ki van borulva a kutyája halála miatt.

Újpesten koncertezett szombaton Oláh Ibolya, aki politikai véleménynyilvánítást is szükségesnek érzett beiktatni a műsorba: mint elmondta, Gyurcsány Ferenc bekaphatná a mikrofonját. Az énekesnő a Blikk szerint ezt a miniszterelnök rendelkezéseiről megemlékezve mondta, de később megbánta.

Elfogyott a cérna

Frankl Gábor, Oláh menedzsere szerint az énekesnőt kutyája halála viselte meg - a fiatal vizslát egy autó ütötte el a napokban -, és akik ismerik őt, tudják, hogy emiatt most az egész világra haragszik. Bár eddig keményen tartotta magát, most elfogyott az önuralma, csak így történhetett vele ez a malőr. Maga Oláh is elismeri, hogy igen feldúlt és rosszkedvű volt, ilyenkor pedig sokszor csinál olyat, amit nem kéne. Erre a Megasztár nézői is emlékezhetnek: az énekesnő akkor - szintén feldúlt és rossz hangulatában - ököllel vágott bele egy vasajtóba, ezért gipsszel a kezén fejezte be a versenyt.

Bocs

Oláh most elnézést kér Gyurcsánytól és mindazoktól, akiket ezzel a kijelentésével megbántott. Mint elmondta, zenekarával mindig büszkék voltak arra, hogy nem politizálnak, és erre a jövőben is oda fognak figyelni. A koncertnek helyet adó Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház vezetője azonban mint szervező és mint magánember is elítéli a gesztust.