Akár modellek, akár zenészek, akár színészek, a hírességek számára egyes testrészeik fontos munkaeszköznek számítanak. A biztosítók pedig örömmel kötnek szerződést a milliókat érő cicikre, lábakra és mosolyokra. A legdrágább testtel David Beckham rendelkezik, a legértékesebb láb pedig Mariah Carey-é. Heidi Klum csodás végtagjának értékét sajnos csökkenti egy apró heg, bár a biztosító szakembere így is ódát zengett róla. Sajnos Robbie Williams, Lindsay Lohan és Mr. Metán, a brit fingóművész nem örvend ekkora népszerűségnek a Lloyd’s-nál, illetve más biztosítóknál. A testrészek mellett az érzékszervek árfolyama is igen jelentős, főleg ha a kulináris élvezetek jelentik gazdáik fő bevételi forrását.

Nem új keletű dolog, hogy a hírességek biztosítást kötnek egy általuk fontosnak tartott testrészükre. A történet az 1900-as évek elején kezdődött, amikor Ben Turpin, a némafilmek egykori sztárja 12 ezer fontra biztosította kancsal szemeit – mesélte a bankrate.com újságírójának az Edwards & Angell egyik munkatársa. A sztárok közt már a múlt évszázad elején és közepén is a lábak biztosítása volt a legnépszerűbb. Betty Grable színésznő a Twentieth Century Fox kérésére fél-fél millió fontra (144-144 millió forintra) biztosította irigylésre méltó formás lábait, Fred Astaire is jobbnak látta, ha felkészül a legrosszabbra. A híres táncos összesen 75 ezer fontnak (21 millió forintnak) megfelelő összeget kapott volna, ha történik valami a lábával – írja a bankrate.com.

Heidi Klum – Százezer fontos különbség

Heidi Klum

A Sun információi szerint a szupermodell összesen 1.1 millió fontra (kb. 316 millió forintra) biztosította lábait, amikor leszerződtette a Braun. A két végtag értéke nem egyezik, ugyanis a háromgyermekes celeb bal térdén van egy kisebb heg. Így míg jobb lába hatszázezer fontot ér, addig a bal százezer fonttal kevesebbet. „Londonba kellett mennem egy vizsgálatra. Jött egy férfi és alaposan leellenőrizte a lábam” – mesélte a nemrég hazánkban járt Seal kedves felesége. John Souglides, a Phillips De Pury and Company szakértője így emlékszik vissza a kellemes feladatra. „Tizenöt éven keresztül csak tárgyakkal volt dolgom, nagyon üdítő, hogy most egy élő dolog értékét kellett megbecsülnöm. Nagyra becsülöm ennek a darabnak a tökéletes vonalait.” – olvasható az AskMen oldalán.

Mariah Carey – Arányban a hírnévvel

Mariah Carey

Az énekesnő 2006-ban 555 millió fontra (kb. 159 milliárd forintra) biztosította lábait, miután a Gilette borotvapenge-gyártó cég úgy döntött, hogy a különös szokásairól ismert hírességgel akarják reklámozni termékeiket. „A biztosítás összege arányban áll a népszerűségével. Nemsokára turnézni indul az Egyesült Államokban, ezért nagyon kell vigyázni” – nyilatkozta akkor a celeb egyik ismerőse." Ezzel az összeggel természetesen Mariah Carey a csúcstartó a milliókra biztosított hírességek között. Őt David Beckham követi a sorban, akinek a sokak által irigyelt teste 100 millió fontot (közel 28 milliárd forintot) ért a focistának, valamint a szponzorainak.

Rihanna – Egy kis baleset

Rihanna

Az ifjú énekesnő szintén a fent említett cégnek köszönheti, hogy lábai 500 ezer fontot (körülbelül 144 millió forintot) érnek. Miután Rihanna lett a Venus Breeze Legs of a Goddess kampányának az arca, megkeresték a Lloyd’s céget és szerződést kötöttek a celeb csodás végtagjaira. A sors furcsa fintora, röviddel ezután a celeb egyik lábujja eltört, amikor véletlenül nekiment egy széknek. Bár az orvosok azt tanácsolták neki, hogy legalább két hetet pihenjen, ő inkább mankóval és bekötözött lábbal járta a boltokat. Pár hónappal korábban egyébként Rihanna amerikai kolléganője, Amerie egymillió fontra (kb. 288 millió forintra) biztosította lábát – írja lenzism.com. „Nagyon fontos szerepet játszik a karrieremben, így biztosítást kötöttem rá. Táncolni is ugyanannyira szeretek, mint énekelni” – nyilatkozta a híresség.

America Ferrara – Tízmilliós mosoly

America Ferrara

Az Ugly Betty című sorozat sztárja is azon hírességek közé tartozik, akiket egy reklámszerződés miatt biztosítottak. A műsorban fogszabályzót hordó színésznő mosolyát az Aquafresh tartotta oly értékesnek és egyedinek, hogy kérésével felkeresse a Lloyd’s biztosítót. „Mindent megteszek annak érdekében, hogy vigyázzak rá. Nagyon hízelgő, hogy tíz millió dollárra (közel másfél milliárd forintra) biztosították a mosolyomat. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyesmi történik majd velem” – nyilatkozta a színésznő. Bár Ken Dodd fogsora az angol humorista és énekes egyik védjegye, az ő mosolya kétmillió dollárral kevesebbet ér az amerikai színésznőjénél – írja a Times.

Dolly Parton – Cici köztulajdonban

Dolly Parton

A szőke énekesnő természetesen legismertebb védjegyére, vagyis a keblére kötött biztosítást. Az impozáns dekoltázs a szerződés értelmében 350 ezer fontot (kb. 100 millió fointot) ér. „Tulajdonképpen köztulajdonnak számítanak. Nagyon jó szolgálatot tettek. Nem is tudom, hogy ők vannak értem, vagy én vagyok értük. Mindig is szép melleim voltak. Persze egy kicsit besegítettem a természetnek” – nyilatkozta Parton, aki a Sun szerint el is keresztelte melleit, az egyik a Shock, másik az Awe nevet kapta a büszke tulajdonostól.

Milliós testrészek és érzékszervek

Vannak hírességek, akik nem esztétikai okokból biztosítják valamely testrészüket, hanem azért mert tényleg nélkülözhetetlenek munkájukhoz. Így tett Keith Richadrs, akinek ujjai egymillió fontot (kb. 287 millió forintot) kóstálnak, és ne feledkezzünk meg Michael Flatley 25 milliós (7.2 milliárd forintos) lábáról sem. Ami az érzékszerveket illeti: egyes parfümőrök orra akár kétmillió fontot (576 millió forintot) is érhet, Ilja Gort, egy holland borász szaglószerve pedig pontosan 3.9 millió font (1.1 milliárd forint). Gort azután kereste fel a Lloyd’s céget, miután több bora is díjat nyert. Az angol Somerfield vállalat egyik beszerzője, Angela Mount ízlelőbimbóit biztosította, még pedig kereken 10 millió fontra (kb, 2.9 milliárd) forintra. A borokkal foglalkozó hölgy azóta távozott a cégtől, és tanácsadóként dolgozik. Vagy ott van Rónai Egon gasztronómus. Az ízlelőbimbóinak árfolyama 250 ezer font (72 millió forint).

Bizarr biztosítások

Ha már a munkaeszközöknél tartunk, akkor meg kell említenünk Frankie Jakemant, egy brit sztriptíztáncost, aki hímtagját 802 ezer fontra (230 millió forintra) biztosította. Vagy ott van egy fiatal thai transzvesztita előadóművész, Poh, aki attól félt, hogy útban Edingburgh felé, a repülőn kidurranhatnak mellimplantátumai. Az ominózus dekoltázs a szakemberek szerint 250 ezer fontot (72 millió forintot) ér. Mr. Metán, fingóművész legnagyobb félelme, hogy különleges, ám kissé undorító tehetsége véges, és egy napon nem tudja majd eldurrogtatni a Twinkle, Twinkle Little Star címú dalocskát. A biztosító társaságok természetesen nem kötöttek vele szerződést. A Times cikkéből az is kiderül, hogy nem igaz az a pletyka, miszerint Tom Jones 3.5 millió fontra ( közel 1 milliárd forintra) biztosította mellszőrzetét. Lloyd's-nál ugyan volt erre lehetőség, de az énekes nem élt vele.

Tiltólistán

Persze vannak celebek, akik túl nagy rizikót jelentenek a biztosítók számára. A Lloyd's például nem szívesen kötne üzletet Lindsay Lohannel, Robbie Williamsszel és Robert Downey Jr-ral - írja a Times. Ha egy celeb éppen nincs tiltó listán, akkor is vannak bizonyos testrészek, illetve szervek, amikkel a híres vállalat nem akar foglalkozni, ilyen például az agy. A melleket sem egyszerű feladat biztosítani, hiszen mostanában egyre többen fekszenek kés alá. Ha a beavatkozás előtt köt a híresség szerződést, akkor fent áll annak a veszélye, hogy valami rosszul sül el. A műtétet követően sem jobb a helyzet, hiszen sokan nem érik be egy operációval, így például újabb hegek alakulhatnak ki.