Igazi kis bréking van, IVANtól az énekestől olyan sajtóanyagot kaptunk, ami kivételesen a zenével kapcsolatos. Ivan az Oroszlánkirály című musical francia verziójának egyik énekesével készített közös számot, amibe most bele is hallgathat nálunk, ha kíváncsi arra, mit hozott össze a szaloncukor egyik magyar nagykövete és a darab egyik beugrószínésze.

Ivantól rendszeresen remek és érdekes sajtóközleményeket kapunk, például arról, hogy megismertette a német gyerekekkel a szaloncukrot, vagy, hogy berúgott a repülőn. Viszont arról nagyon ritkán esik szó, hogy mit csinál az énekes, amikor énekel. Ezért is örültünk különösen a legutóbbi gyöngyszemének.

Örömmel jelenthetjük: az énekes énekel is. És ilyenkor sem ad lejjebb a tőle megszokott abszurditásból. Az Oroszlánkirályból készült musical francia változatának egyik beugrószínészével, a Mufasát alakító színészt helyettesítő Orlando Louis Daviddal készített közös számot.

„A dal egy igazi francia-magyar koprodukció, hiszen amellett, hogy többnyelvű, a február elején Budapesten forgatandó videoklipben magyar stylist és francia divattervezők, köztük Fabien Nobile is közreműködnek” – olvasható a sajtóközleményben.

A szám egy ötven másodperces részletét is megszereztük, hogy megtudjuk, mégis milyen zenét hozott össze Ivan és az oroszlánkirályos énekes. Komoly véleményt nem mondanánk róla, hallgassák meg! Könnyed popzene kicsit Dr Albanra emlékeztető rapbetéttel. (Sajnos a minőség nem tökéletes, de azért lehet hallani a lényeget.)

Nemzetközi csapat

A sajtóközleményben csak Orlandoként emlegetik Ivan duettpartnerét, de azért sikerült róla néhány érdekes információt összeszednünk. Ahogy a közlemény is írja, az Oroszlánkirály című rajzfilmből készült musical francia változatában játszik estéről estére.

Ő alakítja Mufasát, a főszereplő oroszlánkölyök, Simba apját. Persze csak akkor, ha a karaktert alakító színész valamiért nem ér rá, egyébként a kórusban van. Ha jól értelmeztük azt a kevés fellelhető információt, amit találtunk.

A Regard en Coulisse színházi lapban megjelent adatlapjából megtudtuk, hogy szereti a vágyat, az életet, az alkotást. Nem szereti viszont az emberi butaságot, az idegengyűlöletet, az intoleranciát.

Ha nem színész, akkor pap lenne szíve szerint, mert bejönnek neki a hosszú talárok, meg a kolostorok hűvös hangulata, viszont a bibliája nem a klasszikus, hanem Baudelaire A romlás virágai című kötete.

Áttételesen azt is megtudjuk, hogy mit gondolhat esetleg Ivanról. Arra a kérdésre, hogy kivel dolgozna együtt szívesen, Louis ezt válaszolta: „Olyan emberrel, aki pozitív értelembe veszélybe sodor, aki miatt túl kell lépnem a határaimon, az aggodalmaimon, a gátlásaimon (már, ha még vannak ilyenek!), hogy jobban megismerjem magam, és ennek folyamán a világot!

Ivan és alkalmi partnere egy párizsi stúdióban vették fel Louis részeit. Aztán közösen pózoltak a helyi hangtechnikussal.

Ivan a klipben a közlemény szerint Fabien Nobile ruháit is hordja majd, aki egy fiatal francia divattervező. Jelenleg egy boltja van Párizsban, a Bastille környékén. Saját bevallása szerint Urban Glam stílusban készít ruhákat. Ha ezt nem tudná esetleg elképzelni segítünk: kicsit olyanok, mintha az öltönyös eleganciát ötvözték volna egy ruhában a balettos nőiességgel. Nobile fontosnak tartja, hogy a ruháiban lehessen mozogni, ezért sok olyan darabot készít, amikben elasztikus anyagok vannak.