Barátok Közt Nóra az életben is állapotos

2006. szeptember 27., szerda 10:02
Varga Izabella a negyedik hónapban van és boldog, amiért Nórával együtt terhesek. Hangsúlyozza, az életben a szerelmi és családi élete a legnagyobb renden.

Kész szerencse, hogy a Barátok Közt írói annak idején azt vették a fejükbe, hogy meddő a Barátok Közt Nóráját játszó Varga Izabella, hiszen most ismét várandós második gyermekével. Természetesen a sorozat készítői nem estek kétségbe, hiszen történtek már ennél nagyobb csodák is a földön, így most nem elszöktették, hanem áldott állapotba ejtették a sorozat roma ügyvédnőjét.

Varga Izabella már a negyedik hónapban van, és a sorozatban is már jó ideje tudni, hogy állapotos, ám a sajtó mostanáig feltehetően tapintatból várt a hírrel. Mára azonban a lelkes kismama már boldogan ecseteli a Blikknek, mennyire örült ötéves kislánya a hírnek, hogy lesz egy kistestvére.

Izáékkal minden rendben

A színésznő szintén nagyon boldog, hogy már gömbölyödik a hasa és örül annak is, hogy a szerepével együtt lehetnek terhesek. Azt is elárulja, kicsit aggódott, mikor első terhessége alatt a szerepéről kiderült, hogy nem lehet gyereke, de aztán elvonatkoztatott és minden rendben történt. Most együtt várja a Barátok Közt Nórájával a bébit, ám hangsúlyozza, hogy az ő szerelmi és családi életével minden rendben.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés