Gavin Arviso iskolaigazgatója pénteken azt tanúsította, hogy a fiú neki megesküdött: az énekes soha egy ujjal sem nyúlt hozzá. A fiú keddi vallomásában úgy magyarázza a helyzetet, hogy csak iskolatársai cikizése miatt hazudott a tanárnak. Jackson eközben újabb videofilmet tervez: ezúttal a tárgyalásról készült felvételeket bocsátaná áruba, hogy legalább ügyvédeit ki tudja fizetni.

A Jackson-perben sértett kiskorú fiúról, Gavin Arvisoról kiderült, hogy az iskolában azt mondta: Michael Jackson soha egy ujjal sem nyúlt hozzá. Ezt az állítását fordították ellene a perben pénteken, a fiú viszont keddi vallomásában már azt állítja: csak azért mondta, amit mondott, mert a Martin Bashir-féle dokumentumfilm adásba kerülése után osztálytársai egyfolytában azzal cikizték, hogy a popsztár megerőszakolta őt.

Az egész suli rajtam röhögött

A 15 éves Gavin Arviso a keddi tárgyalási napon módosította pénteki vallomását: kedden ugyanis kiderült, hogy iskolatársainak és nevelőinek határozottan állította, hogy Michael Jackson soha nem molesztálta, amikor együtt aludtak. Most azonban a fiú elmondta: miután a tévében bemutatták Martin Bashir dokumentumfilmjét, melyben az énekes őt ölelgetve mesél arról, hogy együtt szoktak aludni, osztálytársai egyfolytában azzal cikizték, hogy Jackson megerőszakolta őt. Arviso most azt állítja, hogy iskoltársai gúnyos megjegyzésekkel zaklatták, és emiatt még verekedésekbe is keveredett. Ekkor küldték fel őt az iskolaigazgatóhoz, aki megkérdezte, valóban molesztálta-e őt az énekes, Arviso azonban akkor nemmel felelt.

"Azt mondtam neki, hogy nem történt semmi" - vallotta kedden a fiú, hozzátéve: "Mindenki rajtam röhögött a suliban, és nem akartam, hogy bárki is azt gondolja, hogy tényleg megtörtént a dolog." A vallomásnak ez a részlete Tom Sneddon, a vádat képviselő ügyész keresztkérdései alatt derült ki, épp mikor a fiú már épp elhagyhatta volna a bíróságot.

Jackson védője, Thomas Mesereau egy olyan videót is bemutatott a bíróságnak, amelyen a fiú Jacksonról beszél, és úgy fogalmaz: "olyan volt nekem, mint az apám". Sneddon rákérdezett Arvisonál, mi a véleménye most az énekesről, a fiú pedig azt mondta: már nem szereti Jackót, mert nem érdemeltr meg azt a tiszteletet, amit ő táplált iránta.

Aranykalicka és játékbolti bevásárlás

A vádlók azt is állították, hogy a fiút és családját Jackson fogva tartotta Neverland nevű birtokán, és így próbálta őket felhasználni, hogy közreműködésükkel egy új filmet készítsenek a nagy felzúdulást keltett Martin Bashir-féle dokumentumfilm káros hatásainak ellensúlyozására. A keresztkérdések hatására a fiú azt is elismerte, hogy több alkalommal is távozhattak volna, de nem éltek a lehetőséggel, holott több alkalommal is elhagyták a birtokot: egy ízben fogorvoshoz mentek, máskor pedig bevásároltak egy játékáruházban - igaz, állítólag eközben Jackson alkalmazottai végig szemmel tartották őket.

Pénzszerzési kísérletek

Időközben az is kiderült, hogy Jackson eddigi pályafutásának hihetetlen bevételei ellenére gyakorlatilag fizetésképtelenné vált: eddigi költekező életmódját, valamint az ellene most zajló tárgyalás költségeit százmillió eladott lemeze és a nála lévő Beatles-dalok jogdíjai sem tudták fedezni. Az énekes állítólag azt tervezi, hogy a tárgyalásáról készült videót fogja áruba bocsátani, hogy legalább védőügyvédeit ki tudja fizetni, és erre a bíró, Rodney Melville most meg is adta neki az engedélyt - értesült a Daily Mirror. "Óriási összegeket ajánlottak a tévécsatornák, és szeretnénk kihasználni az előnyt" - idézte a RatetheMusic portál Brian Oxhamet, Jacko egyik ügyvédjét.