horoszkóp

Jackson zálogba csapta Billie Jeant

2005.03.21. 17:25
Az énekesről múlt héten derült ki, hogy szinte fizetésképtelenné vált, és elképzelhető, hogy már saját ügyvédjei finanszírozására is csak úgy tud pénzt szerezni, ha a bíróság engedélyt ad a tárgyalásáról készült videofelvételek áruba bocsátására. Most az is napvilágra került, hogy költekezése során tetemes adósságokat is felhalmozott: a nála lévő Beatles-dalok jogait, valamint saját régi számait is elzálogosította.

Két évvel ezelőtt 30 millió font (tíz és fél milliárd forint) összegű kölcsönt vett fel Michael Jackson, hogy elkerülje a csődöt - derült ki most, miután múlt héten napvilágot látott, hogy az énekes felhalmozódott adósságai meghaladják a 155 millió fontot (közel 55 milliárd forintot).

A hatalmas összegű hitelről Paul Russell, egykori Sony-vezérigazgató "We Made It Up As We Went Along" című, most megjelent könyvéből szerzett tudomást a nyilvánosság, miután az ellene folyó gyermek-molesztálási perben most az énekes anyagi helyzetét is vizsgálni kezdték. Tekintettel az énekes anyagi helyzetére, ügyvédei engedélyt kértek a bíróságtól arra, hogy videóra vehessék a tárgyalóteremben történteket, és a perről készült dokumentumfilmet majd tévétársaságoknak szeretnék értékesíteni.

Billie Jean már nem az ő csaja

Russell azóta dolgozott Jackóval, amikor az énekes még családi zenekara, a Jackson 5 gyereksztárjaként elkezdte karrierjét. A menedzser azt állítja, hogy Jacksonnak ráadásul nem is ez volt az első hitelfelvétele: 1999-ben a Beatles-dalok közel 300 millió font (106 milliárd forint) értékű jogaira már vett fel kölcsönöket különböző bankoktól, összesen 65 millió font (23 milliárd forint) összegben. Az újabb, két évvel ezelőtti kölcsön fedezetéül az énekes saját régebbi számai - például a Billie Jean és a Bad - szerzői jogait engedte át a banknak.

Sokba kerül szupersztárnak lenni

"A legnagyobb baj az, hogy még mindig szupersztár-stílusú életvitelt folytat, amit akkor szokott meg, amikor a Thriller albumot még 40 millió példányban vásárolták meg a rajongók. Azóta az eladások visszaestek, ő viszont továbbra is folytatta a költekezést" - írja a könyvben Russell, aki egyébként az énekes személyes jóbarátja is. Azt is tudni lehet, hogy Jacko szupersztár-életvitelének egyik költséges státusz-szimbóluma, a Neverland birtok fenntartása például havonta 120 ezer fontjába kerül az énekesnek.

Felesleges pénzkidobás a titoktartásért

A jelenleg a 15 éves Gavin Arvizo zaklatásáért bíróság előtt álló énekes Russell szerint akkor került anyagilag leszállóágba, amikor 1993-ban 10 millió fontot fizetett peren kívüli egyezség keretében a - szintén molesztálásra hivatkozva - perrel fenyegetőző Jordy Chandler családjának. Ezzel az összeggel akkor sikerült elérnie, hogy a család elálljon a feljelentéstől. Elképzelhető azonban, hogy mindez felesleges pénzkidobásnak bizonyul, mivel a vád nyomására a bíróság most azt fontolgatja, hogy az időközben nagykorúvá lett Chandlert is beidézteti - ez pedig azt jelenti, hogy hiába írattak alá Jackson ügyvédei annak idején titoktartási nyilatkozatot a családdal, a fiúnak most vallomást kell tennie az akkor történtekről.