horoszkóp

Jáksó László filmet rendez

2004.04.27. 14:23
A sajátságos hangvételű viccekben gazdag műsorvezetői stílusáról ismert Jáksó Lászlót hamarosan új szerepkörben ismerhetjük meg: ha minden összejön, hamarosan filmet rendez Fehér Tamás Büntetlenül című thrilleréből. Epizódszereplőnek a Való Világ harmadik szériájának játékosait kérték fel, a pénzre és a hivatásos színészek névsorára azonban még várni kell.
Fehér Tamás, a Büntetlenül című könyv szerzője azzal kereste meg a rádiós-tévést, hogy könyvéből készítsenek filmet. "Sok hülyeséggel megtaláltak már - mondta el érdeklődésünkre Jáksó. "Ez a könyv viszont tetszett, témája lekötött, a szerző pedig jó fej. Három eshetőség létezik: vagy annyira jó egy kézirat, hogy nem is kell hozzátenni semmit, vagy jó, de sok ötletem van hozzá, vagy úgy rossz, ahogy van. Ebben az esetben a b-variáció jött be, vagyis jó a kézirat, plusz nekem is vannak hozzá ötleteim. A film címe valószínűleg megegyezik majd a könyvével."

Ez lenne az első

Jáksó László egyébként televíziós rendezői diplomát szerzett, ami meglátása szerint a tévéjátékokig képesíti az embert. Ha megvalósul a film, ez lenne a showman debütáló alkotása.
"Kezdő vagyok ebben a dologban, de nem vagyok automatikusan hülye, csak azért mert vicceket sütögetek." - adott őszinte hangú önjellemzést az ügyeletes humorheroldként elkönyvelt médiaszemélyiség.

VV3 tagok komoly színészekkel

"A film leginkább egy tévéjátékra hasonlít: zárt térben játszódódik, így természetesen hiányoznak belőle olyan fordulatok, mint mondjuk az autós üldözés" - mondta Jáksó.

A leendő rendező szavai szerint a vásznon "elbóklásznak" majd a VV3-ból ismert arcok: Anett, Katka és Leó, akik szerepeltetése számunkra leginkább reklámfogásnak tűnik. A valódi színészek nevét egyelőre nem árulta el, mint mondta, nem szeretné, ha az érintettek innen értesülnének. Neki és Fehér Tamásnak vannak ugyan terveik, ám egyelőre még sok a bizonytalansági tényező. Annyi biztos, hogy "komoly színészekre épül a darab" és a pontos névsor nagyjából május végére várható.

Kamaradráma, thriller és járókelők ülepére ragasztott matrica

Jáksó a film világát Árpa Attila nemrég megjelent Halál egyenes adásban című könyvével állítja párhuzamba. A szerzőpáros leendő alkotása nem valóságshow-film lesz, hanem kamaradráma, bár ez a meghatározás alighanem inkább a zárt térre és a meglepő fordulatokban gazdag cselekményre utal.

Kérésünkre, hogy dióhéjban foglalja össze a sztorit, Jáksó lakonikus, ám továbbgondolásra késztető jellemzést adott: "Egy katonai, orvosi kísérlet félresikerül, aztán mentik, ami menthető. Műfaja thriller." Szándékosan nem akart elárulni többet, ugyanakkor bevallotta: "feszíti a kényszer, hogy a járókelők seggére reklámozó matricákat ragasszon". De mégsem teszi, mert mint hozzátette, semmiképp sem szeretné elhülyéskedni a filmet.

Garancia vagy elrettentés?

A színészek kilétén kívül egyelőre a forgatás indulási időpontja is bizonytalan. Jáksó addig nem is tervez komolyabban, amíg nincs meg a filmre szánt pénz. Ennek kapcsán adott hangot - bennünk is megfogalmazódott - kételyeinek: "Nem tudom, hogy az én nevem reklámértékű garancia vagy éppen elrettentő egy elsőfilmes vállalkozáshoz? Majd kiderül. Mindenesetre, ha nem jön össze, továbbra is nézek ki a fejemből, s várom, hogy adódjon egy újabb lehetőség."