horoszkóp

Jamie Oliver fiút szeretne

2005.01.10. 12:14
A huszonéves Jamie Olivernek van már két kislánya, de felesége négyig meg sem áll. A szakács most kisfiút szeretne, de bevallása szerint fogalma sincs, mit kezdene vele.
p>Jamie Oliver, a Spektrum televízióból ismert brit mesterszakács fiút szeretne. A brit séf-showman-nek két, sajátos névre keresztelt lánya van. A két éves Poppy Honey, és kistestvére, Daisy Boo a 29 éves papa kedvencei, aki úgy gondolja, szeretne még gyereket.

Szakács-klán

"Nagyon szeretnék egy kisfiút is, bár fogalmam sincs, mit kezdenék most vele. Annyira hozzászoktam, hogy lányaim vannak" - mondta Jamie Oliver a Sun című magazinnak. A szakács elmondta, felesége, Jools négy gyerekig meg sem állna.

"Így tehát két gyerekünk lesz még, de nem szeretnénk túl gyorsan újabb gyereket vállalni, mert túl kicsi lesz köztük a korkülönbség. A két kislánnyal is nehéz együtt" - avatta be a családi életébe az olvasókat a szakács.

A hivatásával kapcsolatban elárulta, amellett, hogy a főzés továbbra is a kedvenc foglalatossága, leginkább a gyerekeivel együtt szeret kenyeret sütni. "Nagyon sokat mókázunk ilyenkor"- tette hozzá Jamie Oliver, aki több műsorában is megemlítette már, egyik legjobb gyerekkori élménye az volt, amikor családjával közösen sütötték a vasárnapi kenyeret.

Melléfogás

A főzőműsorával népszerűvé vált fiatal mesterszakács több vállalkozást indított az utóbbi időben. Nagy Britannián kívül a holland fővárosban, Amszterdamban nyitott éttermet néhány hónappal ezelőtt. A londoni Fifteen étterme ugyanakkor az angol Daily Mirror lap korábbi cikke szerint nem megy túl jól. A lap szerint a vendégek gyakran panaszkodnak a szolgáltatásokra, és főleg az árakra. Jamie ismerősei szerint minden gondot az okozott, hogy a mesterszakács munkanélküli fiatalokat képzett ki szakácsnak saját pénzén. Ez pedig tetemes veszteséget okozott neki.