horoszkóp

Saját versenypályán gyorsul Jay Kay

2004.09.14. 12:39
A Jamiroquai énekese, Jay Kay már többször került az újságokba gyorshajtásairól szóló büntetései okán. Legutóbb be is vonták a jogosítványát, most azonban újra vezet: igaz, csak a saját kertjében, ahol versenyautópályát építtetett magának.
A Jamiroquai sebességmániás énekeséről rendszeresen tudósítanak a lapok gyorshajtásai kapcsán. Ezúttal - immár negyedik alkalommal került szembe a hatóságokkal: százhetvennel repesztett ott, ahol a sebességkorlátozás csak 110 km/órás határt engedélyezett. A rendőrség emiatt 6 hónapra bevonta Kay jogosítványát, ő azonban nem bírta pár hónapnál tovább gyorsulás nélkül, és ismét autóba ült. Ez azonban nem számít kihágásnak, ugyanis mindehhez közel 100 ezer fontot (több, mint 36 millió forint) költött egy saját versenypályára, amit Buckinghamshire-i birtokának kertjében építtetett.

Könnyekig kétségbeesve

Egy barátja szerint: "Iszonyúan kétségbe volt esve, amikor bevonták a jogsiját, és szinte sírva fakadt, ha arra gondolt, hogy a csodás sportautói most fél évig a garázsban fognak porosodni. A vezetés egyfajta drog neki - és most ez az egyetlen módja, hogy törvényesen élhessen a szenvedélyének."

Nagy, kicsiben

A beszámolók szerint pálya pont olyan, mint a profi versenyautópályák, rámpákkal, bokszokkal, védőkorlátokkal, csak itt a nagy versenyautók helyett dögös kis gokartok száguldoznak. Az ismerős szerint "Jay már ki is próbálta, olyan volt, mint a gyerek, aki új játékot kapott." Kay azonban most sem örvendezhet felhőtlenül, mivel a pályával is van egy kis probléma: elfelejtett rá engedélyt kérni a hatóságoktól. Így most utólag kell a Wycombe megyei Önkormányzathoz folyamodnia azért, hogy a megépült pálya fennmaradhasson. Az ismerős bizakodik: "Reméljük, megadják, mert Jay egyébként nagyon dühös lesz."