Az amerikai elnök lánya csak a texasi focicsapatot akarta biztatni, felemelt mutató- és kisujja azonban felhördülést váltott ki. A szélsőségesek szerint Jenna Bush sátánista, a kevésbé radikálisok szerint pedig egyszerűen hülye.
Texas népe önfeledten ünnepli az amerikai elnök, George W. Bush második beiktatását, és származásának helyszínéhez az elnök sem hűtlen, szerdán feleségével és lányaival együtt Texasba utazott, hogy személyesen élvezze végig az őt köszöntő tömeg üdvözlését. Az elnöki család kitüntetett helyről szemlélhette az eseményeket, és tette is egy jó darabig, míg egyszer csak, láthatóan önfeledt örömében az egyik Bush lány a levegőbe lendítette jobb kezét, kis- és mutatóujját lengetve a tömeg előtt. A Texasi Egyetemen végzett Jenna Bush állítólag az egyetem focicsapatát kívánta bíztatni ezzel a szubkulturális jellel, a norvég Nettavisen online lap másnap azonban sátánistának titulálta a Bush-lányt. #alt#

Az ördög szövetségese

Jenna Bush mutogatása leginkább a norvégokat rázta meg, számukra ugyanis erős másodlagos jelentéseket hordoz a gesztus. A norvég black metál művelői és rajongói ugyanis szintén mutató- és kisujjukat emelik fel egymás üdvözlése és az ördögbe vetett hitük kifejezése gyanánt. Texasban azonban azt állítják, Jenna Bush mutogatásában semmi ördögi nem volt, és a jel sokkal ártatlanabb forrásra vezethető vissza. A Houston Chronicle szerint a kézjelet 1955-ben találta ki a Texasi Egyetem főpomponlánya a helyi focicsapat biztatására, a rivális egyetem csapatának ugyanis már volt egy - meglehetősen sértő - kézjele. Ezt Harley Clark, az egykori pomponvezér is megerősítette a lapnak.

Metál lady

Norvégiában azonban ez a jel sokkal mélyebb jelentőségű. Az ország régóta a black metál melegágya, sehol máshol nem kísérték olyan kétes megnyilvánulások ezt a kemény műfajt, mint itt. Templomégetések, állatáldozatok, koncerteken mutogatot állatkoponyák, sőt nem egy esetben gyilkosságok is szerepelnek a magukat keresztényellenesnek valló együttesek viselt dolgainak listáján. A felemelt mutató- és hüvelykujjnak tehát itt semmi köze nincs a sporthoz, annál inkább a sátánista mozgalmakhoz. A sátánista metál mozgalom 20 évvel ezelőtt született, képviselői szerint a konzervatív skandináv társadalom ellenpólusaként. A bandatagok legtöbbje nem volt hosszú életű, és az öngyilkos zenészeket állítólag előszeretettel fogyasztották el bandatársaik. A norvég black metál történetét legteljesebben a Lords of Chaos című könyv foglalja össze.

A "Devil's horn", vagyis a sátánvilla jelet a legtöbb európai ország metálosai lelkesen mutogatják, de mivel a gyilkosság és a kannibalizmus a legtöbb helyen távolmaradt a műfajtól, a jel nem hordoz olyan mértékű negatív konnotációt, mint Skandináviában. Itthon például a "villázás" leginkább a zenekar buzdítására szolgál a koncerteken és a metálosok összetartozását fejezi ki, de ez a jelentése nem ismeretlen Amerikában sem, noha ott kevésbé általános. Ennek ellenére a Bush-lány jelében sokan tudatosságot véltek felfedezni, és egyenesen sátánistának bélyegezték az elnök lányát.

Újgazdagok és lószar

A felemelt mutató- és kisujjat sok helyen használják babonából az ördög tekintetének elhárítására, Afrika számos országában pedig előszeretettel átkozódnak ezen jel mutogatása közben. Oroszországban becsmérlő jelleggel használják, az emberek többsége ezzel a jellel utal az alul művelt, arrogáns újgazdag oroszokra. A jel értelmezése tehát helyenként eltérő, Olaszországban például az úgy nevezett manu cornuto jelnek inkább vicces, játékos tartalma van, a felszarvazott férjeket szokták ugyanis így jelölni. A svédek mellett azonban negatív jelentéssel bír a Bush lány által mutatott jel az amerikai siketek számára is, az ő jelrendszerükben ugyanis a felemelt kis- és mutatóujj a "bullshit", azaz lószar, kamu jelentést hordozza. A történet így az ő körükben is megrökönyödést váltott ki, Jenna Bush tudatos pejoratív viselkedése azonban ennek ismeretében sem valószínűsíthető.

A pomponlány, Clark szerint a jelet mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, de szerinte inkább örvendetes, hogy az egyetem jele nem az unikornis volt.