A színésznő és a rockénekesnő egy koncerten a színpad mögött csókolózott, most pedig együtt utaznak el hétvégére a leszbikusok egyik legkedveltebb üdülőhelyére.

Dave Navarro 34 éves exneje állítólag összejött Joan Jettel. Elektra eddig csak úgy fogalmazott, gyerekkori példaképe, sőt rajongásának tárgya volt az énekesnő, de most kiderült, hogy már randiznak is.

Maradt a műfajban

A színésznő szóvivője egyelőre tagad, mondván, a csajok „csak barátok”, a média azonban tudni véli, hogy Jett egyik koncertjén rajtakapták őket a színfalak mögött, amint csókolóznak és fogdossák egymást.

Elektra augusztusban hagyta ott az ex-RHCP-gitáros Navarrót, válásukat decemberben mondták ki. A színésznő ezután szerepelt a 48 éves Jett A.C.D.C. című videoklipjében - amiben egy biszex lányt játszik -, a legújabb hírek szerint pedig Jettel tölti a hétvégét a Dinah Shore nevű üdülőhelyen. Ami üzenetértékűnek is nevezhető.

Hétvége a meleg homokon

„Ez köztudottan a leszbikusok egyik kedvenc helye” – idéz egy forrást a The Sun. „Carmen és Joan úgy tervezik, alaposan kiélvezik egy ilyen hétvége minden lehetőségét. Az pedig, hogy együtt utaznak ide, meglehetősen egyértelmű”.

Electra egyébként nem először jár Dinah Shore-on: tavaly ugyanitt ismerkedett meg Jettel. Az énekesnő a sajtóérdeklődésre visszautasította szexuális életének megvitatását, a The Sun azonban rámutat, hogy A.C.D.C. című szám szövegének egyik sora – ahol egy biszexuális lányról énekel – így hangzik: „Sok szeretője van – rajtam kívül is”.

A színésznő tavaly a The Sun-nak már ömlengett egy sort, mekkora művésznek tartja a rockénekesnőt: "Nyolcéves korom óta imádom Joan Jettet. Emlékszem arra a videoklipre, ahol bejött egy ballonkabátban, és amikor kinyitotta, kiderült, hogy csak egy bikini van alatta, és aztán gitározni kezdett. Dögös!"