Döbbenet! Jáksó László eláztatta a szomszédját!

2007. július 21., szombat 21:00
Másodszor áztatta el alsó szomszédját Jáksó László. A hihetetlen eset szombat délelőtt történt, amikor a Heti hetes sztárja fürödni próbált reggel, de a csapból nem jött víz.

Átlagos kánikulai napkét indult Jáksó László számára július 21-e, ami épp pont szombatra esett, nyolc nappal a rémisztő július 13-a, péntek után. Felkelt, fürödni próbált. De nem jött a csapból víz.

A Heti hetes műsorvezetője csak nézte a csapot, majd más megoldást keresett. Hoppá! Büdös vagyok, az éjszakai hőség után, talán megfürödnék egy barátomnál - ötlött eszébe, és be is kéredzkedett egy közeli ismerőséhez, aki örömmel látta egy jó zuhanyra.

Jáksó László, a Heti hetes sztárja akkor még nem tudta, mekkora hibát követett el. Míg ő barátjánál vígan tusolt, megérkezett a víznyomás. Nem is sejtette, hogy ezalatt megtelik a fürdőkádja, a kifolyó rengeteg víz pedig egyenes az alsó szomszédnál köt ki.

Az igazi hideg zuhany ekkor érte Jáksót, a Heti hetes sztárját. Az alsó szomszéd üvöltve hívta, mit keres Jáksó vize az ő lakásában, már megint. Marthogy Jáksó nem először nem volt tisztában a víz és a csap tulajdonságaival. Néhány hónapja a mosógép U-alakú csövét nem tette be a kádba,és így áztatta el az alsó szomszédot.

Jáksó , a Heti hetes sztárja megerősítette a Vevetnek az általa elmesélt történetet, és elmondta, nagyon sajnálja az esetet, bár nem érti, miért kell egy ilyen hétköznapi baleset miatt egy órát üvöltözni.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés

hirdetés