horoszkóp

Jennifer Lopez majdnem belehalt a fotózásba

fzs
2005.04.14. 11:58
Az énekesnőt lesifotósok autója követte, és nem sokon múlt, hogy egy lámpánál beléjük nem szálltak. J-Lo-t alaposan megrémítette az eshetőség, hogy akár meg is halhatott volna, de ezúttal megúszta egy kis libabőrrel.

Jennifer Lopez mindig jól viselte, ha fényképezik, régebben kifejezetten élvezte is, mostanában azonban bevallja, kezd félni az ő folyamatosan követő paparazzóktól. Az énekesnőből lett színésznőből lett divattarvezőnőt legutóbb Beverly Hillsben valódi autósüldözés keretében próbálták lefényképezni - ez már Diana hercegnőnek sem hozott szerencsét. Lopez szerint sem sokon múlott, hogy nem lett súlyos baleset a történet vége, bár ezúttal megúszta némi libabőrrel.

"Ez nem rablópandúros üldözősdi!"

A Monster-in-law című új filmjének bemutatójára Los Angelesbe érkezett művésznő sofőrje egy közlekedési lámpánál épp balra akart kanyarodni, mikor kis híján beléjük szállt egy fotósokkal zsúfolt kocsi, ami el akarta állni az útjukat. A sofőr észnél volt, ki tudta kerülni a másik járművet, sőt sikerült is leráznia őket, de Lopez teljesen kiakadt a történtektől. "Ezek azt hiszik, hogy ez valami játék, rablópandúros üldözősdi, ez tiszta őrület!" - fakadt ki az AP Radionak adott interjújában. "Megdöbbent az agresszivitásuk, és ez egyre csak rosszabb és rosszabb lesz."

A művésznő teljesen gyanútlan volt, azt sem vette észre, hogy követik: "Nem vettem észre, mert próbálom ezt az egészet kizárni - máshogy nem lehet élni. Nem gondolhatsz folyamatosan arra, hogy valaki mindig a nyomodban jár."

Anyasági gyakorlaton van

Lopez azt sem titkolta az interjúban, hogy jövőbeli tervei közt nem csak a Nicole Kidmannel közösen forgatott American Darlings című, második világháborús témájú film szerepel. Férjével, Marc Anthonyval jelenleg leginkább a gyerekvállalás foglalkoztatja őket. "Egy egészséges baba boldoggá tenne" - mondta a díva egy februári, a People magazinnak adott interjújában. Amíg ez nem realizálódik, Lopez férjének előző kapcsolataiból született három gyerekével gyakorolja az anyai szerepmodellt.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft