horoszkóp

Angelina Jolie-tól megállt az élet Manhattanben

2008.10.06. 16:50
A színésznő az ikrek születése óta először most hétvégén lépett a nyilvánosság elé Changeling című filmje New York-i bemutatóján. Nem tűnik kórosan soványnak, gyarapodott két tetkóval, és bármikor képes fél Manhattan közlekedését megbénítani. Rendezője szerint egyébként a világ egyik legtehetségesebb színésznője, még akkor is, ha annyira gyönyörű.

A Jolie-Pitt család teljes létszámban utazott New Yorkba, hogy részt vegyenek Angelina Jolie legújabb filmje, a Clint Eastwood rendezte Changeling bemutatóján. A film egyébként már Cannes-ban is igen kedvező kritikai visszajelzéseket kapott, a színésznő alakítását egyenesen Oscar-díj esélyesnek saccolják, de ez persze kit érdekel, mikor Jolie ikreinek megszületése óta most először lépett a nyilvánosság elé, ráadásul látványos dekoltázzsal.

Klikk!

Bár a hírgyártók szerint szülés utáni depresszióban szenved, valamint olyan kórosan lefogyott, hogy Pitt terápiára akarja zavarni, a premieren egy teljesen egészséges külsejű Jolie jelent meg a vörös szőnyegen, és nem győzte hangoztatni, mennyire jól érzi magát. Az ő kis feketéje ezúttal egy pánt nélküli Versace-ruha volt, amit fekete-arany Sergio Rossi tűsarkú, valamint egy gyémánt-igazgyöngy kombinációjú Mikimoto fülbevaló és gyűrű-szett egészített ki. Igaz, a jelenleg még szoptató Jolie dekoltázsa mellett ezek szintén keveseket érdekeltek. A színésznő később elárulta: nincs semmi extra tippje a szülés utáni alakformálásra, ő speciel a jó génjeinek köszöni, bár szerinte a szoptatásnak is van benne szerepe. Pitt és Jolie a People-nek azt is elmondták, jelenleg erősen kialvatlanok az ikrek miatt, és igen, van dadájuk, másként nem bírnának hat gyerekkel. Azt a pletykát is cáfolták, hogy máris a hetedik örökbefogadandót keresnék: teljesen azért nem tagadták, csak úgy fogalmaztak, „ezzel most még várnak egy kicsit”.

Jolie a premieren tette először közszemlére a tigrishez, buddhista imákhoz és egyéb rajzokhoz csatlakozó legújabb tetoválását is, ami valójában kettő. Most a bal felsőkarján sorakozó, gyermekei születésének földrajzi koordinátáit tartalmazó sorok gyarapodtak két újabbal. Az adatok azonosak – Nizza szélességi és hosszúsági fokai -, ami nem meglepő, ha egyszer Knox Leon és Vivienne Marcheline azonos helyen és időben születtek, ettől ikrek.

Knox és Vivienne koordinátái

A Jolie látványából adódó hisztériát a film rendezője, Clint Eastwood is osztja, bár ő talán kicsit árnyaltabban fogalmaz, sőt egy zseniális húzással még egy ügyes reklámot is képes volt elrejteni a People-nek nyilatkozott ódájában: „Mindig elképesztően tehetségesnek tartottam. Ebben a szépsége talán még akadályozza is: a világ leggyönyörűbb arca az övé, ott van minden címlapon, meg minden, és könnyű volna csak ennyinek látni. De mégis, ő ezen felül óriási színésznő is, és ezt bárki elhiheti, főleg azután, hogy látták ezt a filmet”. A színésznő született tehetségén felül lelkiismeretes és profi munkaerő is: „Már felkészülve érkezik. Eleve úgy jön, hogy gondosan mindenből készül, akár azon nyomban kezdhetnénk is a munkát”.

A pár már pénteken megérkezett a szombaton esedékes premierre, Jolie-t már aznap délután kiszúrták, amint a nagyobb gyerekekkel, Maddoxszal, Paxszal és Zaharával kisebb bevásárlásra indult a közeli Lee’s Art Shopba. Az MSNBC szerint manhattani szállodájuk környékén mozdulni se lehetett a kíváncsiskodók és a biztonsági óvintézkedések miatt: „A családja mérete miatt persze van valami ebben, de az ember azt hitte volna a felhajtásból, hogy ő legalábbis az USA nagykövete” – mondta egy szemtanú, akinek részigazsága azért van, mivel Jolie az UNICEF egyik jótékonysági nagykövete, csak épp most egyrészt az ikrek miatt van más dolga, mint hogy nyilvános szerepléseket vállaljon, másrészt az elnökválasztási hisztériában távol akar maradni minden nyilvános szerepvállalástól, ami a politikával kicsit is összefüggésbe hozható.