Angelina Jolie a W magazin novemberi számának eladásait egy olyan címlapfotóval növeli, amin a gyerekét szoptatja. A képen Jolie bal melléért egy kicsi kéz nyúl. Egyesek szerint a szoptatás ábrázolása túlmegy minden határon, a szoptatásért küzdő egyesületek viszont örülnek, hogy Jolie a természetes táplálást reklámozza.

A W magazin legújabb számában 2005 után ismét Angelina Jolie lesz a címlapon. Akkor Brad Pittel közösen ábrázolták, most viszont egy fekete-fehér képen szoptat. Vagyis csak nagy valószínűséggel szoptat. A képen a bal melléért nyúl egy kicsike kéz éppen. A fotót még augusztus közepén készítette Jolie gyermekei apja, Brad Pitt, amikor még a franciaországi kastélyukban éltek.

A képek mellé közölt interjúban Angelina Jolie arról beszél, hogy most jobban érzi magát a bőrében, mint valaha. „Egy olyan férfival vagyok együtt, aki eleget fejlődött ahhoz, hogy szebbnek lássa a testem amiatt az út miatt, amit megtett, és, amit teremtett. Tényleg így látja. Úgyhogy én tényleg még szexibbnek érzem magam” – nyilatkozta Jolie.

forrás: W Magazine

Az interjúban Jolie azt is elmeséli, hogy sosem akart természetes úton gyereket, de a Brad Pittel töltött idő megváltoztatta a véleményét – írja a Daily Mail.

A Jolie által felvázolt idilli képen valamennyit árnyal, hogy nemrég viszont arról volt szó, hogy Brad Pitt kezelésre küldené Angelina Jolie-t, hogy kezelje a terhessége után kialakult testképzavarát.

Az MSNBC arról számol be, hogy a La Leche League International, a legrégebbi, szoptatásért harcoló egyesület üdvözölte Angelina Jolie döntését a címlapfotóról. „A nyilvános szoptatás sokkal kevesebbet fed fel, mint amennyit a vörös szőnyegen felfednek... Azt hiszem több olyan példaképre van szükségünk, mint Angelina Jolie, akik hagyják, hogy lefényképezzék magukat, ezzel azt mondva: „Hé, nézzétek, meg lehet csinálni, meg kell csinálni”” – nyilatkozta a szervezet szóvivője, Jane Crouse.

Mindent a szoptatásról

Ha szeretne kicsit mélyebben elmerülni szoptatás témakörben, akkor ajánljuk magunkat. A Porontyon számtalan poszt foglalkozik a témával: ezek. Megtudhatja többek között, hogy a szoptató nők szagát sokszor nem bírják a pasik, hogy a tehéntej megterheli a kisbabák veséjét, hogy a szoptatás akár olyan is lehet, mint az orgazmus, valamint, hogy ebben az időszakban miket érdemes enni, és ezeken kívül még egy csomó, a szoptatással kapcsolatos problémára is megoldást találhat.

Persze nem mindenki örül a szoptatós címlapfotóknak. Még 2006-ban a Babytalk magazin jelentetett meg olyan számot, amin egy nő szoptatott, majd az újság egy több mint négyezer résztvevős felmérést végzett, amiből kiderült, a válaszadók negyede nem tartotta ízlésesnek a szoptatás bemutatását.

Britney Spears húgának, Jamie-Lynn Spearsnek a szoptatós képeit meg egész egyszerűen gyermekpornográfiának minősítették korábban. Igaz az ő esetében más volt a helyzet, mert tőle ellopták azokat a képeket, amiken a gyerekét szoptatja, és az amerikai hatóságok most a lopás mellett azért is nyomoznak, mert a képek bemutatása gyermekpornográfiának minősülne, mivel Spears húga még kiskorú.