Az egész világot érintő gazdasági válság Magyarország kereskedelmi médiumaiba is begyűrűzött; a TV2 először átszervezte a hírműsorait gyártó részlegeket, majd megvált 35 munkatársától. Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy a csatorna nem hosszabbítja meg a Bagi-Nacsa páros szerződését, most pedig állítólag a TV2 saját gyártású produkcióját, a Jóban Rosszban sorozatot is megérintheti a leépítés szele, sőt, akár be is zárhatják a Csillagvirág Klinikát.
A Blikk információi szerint hamarosan két tucat embertől válik meg a csatorna. Az elbocsátások a Jóban Rosszban gárdáját is érintik majd, ahol nemcsak a stábtagok, de a szereplők állását is veszély fenyegeti. Magyar Rita, a TV2 sajtósa nem erősítette meg az információt, novemberben azonban már 35 embernek azonnali hatállyal felmondtak, nemrég pedig kiírták a sorozatból a Jóban Rosszban Judit főnővérét, Szorcsik Viktóriát, aki az események ellenére a csatornánál marad a 10! műsorvezetőjeként.

A szappanopera stábtagjainak és szereplőinek is veszélyben lehet az állása a Blikk szerint. "Pár hete arról hallani, hogy felesleges a sorozat, mert nem hozza a várt nézettségi és bevételi adatokat. Még a konkurens sorozaténál is nagyobb a gárdánk, egy csomó felesleges ember van a vezetőség szerint, akiknek így könnyű lesz megmondani, hogy ki vannak rúgva. De nemcsak a stábtagok, hanem a szereplők is félhetnek, mert úgy hallottuk, ott is lesz leépítés" - nyilatkozta a lapnak az egyik stábtag. Magyar Rita, a TV2 sajtósa a Velvet kérdésére elmondta, nem tudja megerősíteni a Blikk berkeiből származó információt.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.

