A dívaügyileg igen elkötelezett Karafiáth Orsolya költőnő alulmaradt egy szellemi párbajban, ahol Karády Katalinból kellett volna vizsgáznia. A költőnő rajong a híres dívákért, de amikor nem költ, akkor sok minden mást is csinál, zenekara koncertjein pedig díva helyett lónak öltözik.

A párbajt kezdeményező Kovács Noémi, az MTV Allegro című kulturális magazinjának műsorvezetője elkötelezett Karády-rajongó, és fontosnak tartotta tisztázni, kettejük közül melyikük a nagyobb fan. A hétfőn lezajlott szellemi párbajban minden adott volt, ami egy valódi vetélkedőhöz kell: feladatsor, zsüri, párbajsegédek, és végül egy győztes és egy vesztes. Utóbbi a költőnő lett, akiről kiderült, tudása csak vázlatos, és a tetszés szerint választható Karády-dal eléneklésekor is csak egy versszakra futotta belőle. Karafiáth akkor bosszút esküdött a zsűri ellen: "Jobb, ha most egyedül nem mennek ki sötétben az utcára" - nyilatkozott vészt jóslóan a verseny után, de azt is bevallotta, hogy egyelőre ennél konkrétabb tervekkel nem rendelkezik.

Egy daloló személyiség

Karafiáth Orsolya
A telefonban azonban korántsem tűnt összetörtnek: "Előre leszögeztem, hogy semmit nem tudok róla, még a filmjeit sem láttam, csak részleteket" - osztott meg új részinformációkat a Velvettel. "Engem Karádyban sem kifejezetten ő maga, hanem a díva jelensége érdekelt, erről még verseket is írtam" - mutat rá, hogyan kapcsolódik mindez költői tevékenységéhez. Első, 1999-ben megjelent Lotte Lenya titkos éneke című kötete is ennek jegyében fogant, a Bertolt Brecht dalainak előadásával híressé vált énekesnő - nem mellesleg a dalszerző felesége is egyben - ugyanis szintén nagy hatást tett rá.

A Karádyból való felkészülést lazán vette: átfutott ugyan egy a színésznőről szóló könyvet a fürdőkádban heverészve, de úgy gondolta, inkább személyisége erejével fogja megoldani a feladatot. Ez azonban nem volt elég a Kelecsényi László filmtörténész által összeállított 21 tételből álló kérdéssorhoz, az önként választott Karády-dal előadása pedig csak részlegesen sikerült: "A dalaiban otthon vagyok, itt a Halálos méreg címűt választottam, mert abban van a kedvenc versszakom" - mondja a költőnő, aki ennél a pontnál készségesen dalra is fakad a telefonban.

Dívák és lovak

A díva-jelenségnek megfelelően Karafiáth is rengeteg parókával és jelmezzel rendelkezik, bár ő nem fellépésekhez, hanem civil életében viseli ezeket:" A parókák játék, imádom változtatni a külsőmet, egyszerűen nagyon elszórakoztat. Legyen az öltözködés kaland!" - lelkesedik. Zenekara, az Elektrik Bugi Kommandó koncertjein azonban dívajelmez helyett inkább lónak öltözik, az EBK ugyanis nem egyszerűen muzikális élményt, hanem a lovak dicsőítésére alapuló - szigorúan komolyan veendő - vallást, ehhez pedig lójelmezben fellépő zenekartagokat kínál rajongótáborának. "Az EBK-val Karády-számokat nem játszunk, csak egy feldolgozásunk van a My Bonnie, minden más saját szám" - mondja el a vallás nagymesternőjeként működő Karafiáth.

A lovak spirituális testvérisége és a költészet mellett azonban jól megfér az is, hogy dalszövegeket és filmforgatókönyveket ír, női magazinoknak dolgozik, emellett irodalmi- és gyerekprogram-szervező a Ludwig múzeumban, az MTV-nél pedig a Rakott című kulturális magazin egyik munkatársa. Azért a költészetre is marad ideje: rendszeresen publikál folyóiratokban, és tavaly jelent meg második kötete, a szerelmes versekből álló Café X. "Nagyon jól fogyott, a Könyvhétre jelenik meg belőle a következő kiadás. Eddig csak pozitív kritikákat hallottam-olvastam róla, úgy érzem, a maga nemében sikeres kötet lett, én nagyon szeretem."

Az eredeti tervek szerint a verseskötettel együtt, azonos címmel egy regényt is kiadott volna, ezzel azonban még mindig nem készült el: "Nincs időm írni, rengeteg mást is csinálok, és napi tíz órákat dolgozom" - mondja el Karafiáth, aki azonban egyáltalán nem bánja mindezt: "A versírást nagyon szeretem, de ettől még szeretek szervezni, énekelni, újságot írni is - mindegyiket imádom, és örülök, hogy ennyifélét csinálhatok".