Keleti Andrea szégyelli vetkőzős húgát

2007. január 14., vasárnap 10:43
Keleti György volt honvédelmi miniszter nagyobbik lánya a Szombat Esti Láz sztártáncosaként vált ismertté, és nem örül annak, hogy húga, Györgyi a könnyebb és jól bevált módszert választotta: néha levetkőzik egy-egy férfimagazinnak.

Keleti Györgyi másodszor vetkőzik egy férfimagazinnak - írja a Színes Bulvár Lap. Két éve nem volt elégedett a végeredménnyel, ezért most úgy döntött, a Maxim című újság számára barátnője, Fejérvári Judit fogja őt fotózni. Így nem fordulhat elő, hogy megint nem tetszik neki a frizurája vagy a sminkje.

Miniszteri kérésre abbahagyja

A szőke nő azt is bevallotta, hogy édesapja megkérte rá, ne vetkőzzön többet, így ez az utolsó alkalom, hogy meztelenül láthatja őt az ország. A látottakról pedig elárulta: nem minden teljesen természetes rajta, amellett, hogy sokat edz, azért megcsináltatta a mellét és a száját.

A nővér rosszallja

Nővére, Keleti Andrea elzárkózik az érvényesülés e formája elől. Bár őt is megkeresték, vállalna-e húgával közös fotózást, a táncos nemet mondott. A lapnak azt is elmondta: kifejezetten zavarja őt, hogy húga mutogatja magát. A lányok egyébként csak féltestvérek, és Andrea szerint nem csak a vetkőzési hajlandóságukban különböznek.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!
hirdetés