Egy olasz escortszolgálat visszaélt a modell aktfotóival. Keleti Györgyi ugyanis - vélhetően tudta nélkül – szerepel a cég által közvetített lányok listáján, mint Nikol, a Maxim és a Playboy címlaplánya. A helyzetet súlyosbítja, hogy a honlapon szereplő hölgyek a képekből ítélve többek egyszerű kísérőnél, bizonyára a kuncsaftok minden kívánságát teljesítik.

Egy olasz escortszolgálat, amely lányokat közvetít több városba is - például Rómába, Milánóba, Firenzébe, Nápolyba, valamint Szicíliába -, jogtalanul használta fel Keleti Györgyi képeit honlapján. Ráadásul az oldal szerkesztői a modellt átkeresztelték Nikolra. Bár az ex-honvédelmi miniszter lányához tartozó aloldal a címlapon keresztül közvetlenül nem érhető el, egyik olvasónk átküldte Nikol linkjét.>

A fényképes portfoliót összeállító személyek a lányokról viszonylag keveset árulnak el, Keleti Györgyi albuma mellett például csak azt tüntették fel, hogy szerepelt a Maxim és a Playboy címlapján is, valamint a hozzátartozó telefonszámot. Egy kattintással azt is meg lehet tekinteni, hogy mennyien voltak kíváncsiak az adott hölgyre. Nikolra, vagyis Keleti Györgyire például január hetedikén kattintottak a legtöbben, számszerint 2488-an.

Nem ez az első eset, hogy egy külföldi szolgáltató oldalán feltűnnek egy magyar playmate, illetve modell képei, természetesen az érintett személy tudta nélkül. A 2005-os playmate választás egyik döntőse, Börönte Andi is hasonlóképpen járt. Az ő címlapfotóit egy ausburgi kupleráj használta fel. Kollégánk fel is hívta a lány fotója mellett szereplő számot, de nem járt sikerrel, ugyanis egy másik hölgy vette fel a telefont, aki viszont készségesen felsorolta Börönte Andi paramétereit. Az ominózus képek ráadásul nem jelentek meg a magazinban, hiszen nem ő lett két évvel ezelőtt a győztes. A playmate, akinek állítólag már többször is jogtalanul felhasználták a képeit, azonnal értesítette az ügyvédjét.