Keith Urban nemrég egy különleges meglepetéssel jelezte nejének, hogy meggondolta magát, és mégis jöhet a baba. Bár a színésznő és az énekes már több mint egy éve házas, de eddig még nem született közös gyermekük. Ennek főként a közben a rehabot is megjárt énekes volt az oka, aki nem érezte magát elég értettnek az apaságra.

Nicole Kidman, akinek egyre jobban ketyeg a biológia órája, többször is jelezte már, hogy szeretne egy saját babát. Úgy tűnik, ez a vágya most teljesülhet, az olasz Vanity Fair információi szerint ugyanis a színésznő férje nemrég egy sárga szalaggal összekötött babacipőt ajándékozott feleségének, vagyis jelezte, hogy részéről rendben van a dolog.

Pedig pár hónnappal ezelőtt úgy tűnt, hogy egy ideig még várni kell a gyermekáldásra. "Elepedek egy saját gyerekért. Szomorú lennék, ha nem lehetne gyerekem. Keith is tudja, hogy így érzek, de azt mondta, hogy néhány olyan évet is szeretne, amikor csak én vagyok neki. Ez olyan romantikus, ezért döntöttünk így" – nyilatkozta Kidman, aki az is elismerte, ugyan nagyon szerelmes férjébe, de nem feltétlenül boldog mellette. A színésznőnek már van két adoptált gyermeke, Isabella és Connor, akiket még volt férjével Tom Cruise-zal fogadott örökbe. Mivel tavaly megszültetett a színész és Katie Holmes kislánya, Suri, Kidman számára még sürgetőbbé vált a saját baba.

A színésznő eközben hétfőn egy ausztrál bíróságon vallomást tett egy két évvel ezelőtt történt incidensről, amikor is egy paparazzó szülei házáig üldözte őt – adta hírül az MTI-t. Az ügyben meglepő módón maga a fotós, bizonyos Jamie Fawcett indított pert, mert szerinte a Sun Herald egy cikkében rágalmazta őt. A bíróság egy korábbi meghallgatáson már Fawcett javára döntött, most az akarják meghatározni, hogy kell-e kártérítést fizetnie az újságnak.

Kidman természetesen a laptulajdonos Fairfax Media tanújaként jelenti meg a bíróságon – olvasható National Ledger oldalán.. "Megrémültem és féltem, hogy karambolozunk az autóval. Valóban nagyon-nagyon megijedtem" – emlékezett vissza a színésznő. A celeb szerint sofőrje teljesen bepánikolt, ő pedig elnézést kért tőle, amiért ilyen helyzetbe hozta. „Azt mondtam neki, hogy szerintem többet nem kellene engem fuvaroznia.” Nicole Kidman azt állította, hogy Fawcett és munkatársai korábban is számos alkalommal zaklatták, ezért fogadott sofőrt és biztonsági személyzetet. Sőt, a fotós az ominózus incidens után sem hagyta békén. Fawcett egészen Tahitiig követte Kidman és férjét, akik éppen nászúton voltak, de az ünnepek alatt is feltűnt a család nyaralója közelében. Az Entertainment Wise információi szerint a sztár majdnem elsírta magát, amikor jogi képviselői és testőrei kikísérték a bíróságról.