A színésznők sokszor munkából csókolóznak egymással, a hollywoodi éjszakák más szereplői viszont általában egy kis hírverésért. A nagy feltűnést keltő leszbikus csókokra remek alkalom egy-egy esemény megnyitója, de Madonnának még az sem volt cinkes, amikor a Malawiban élőknek gyűjtött éppen pénzt a Guccival, hogy megcsókolja a cég kreatív igazgatóját.

Azt már tudjuk, hogy Hollywoodban az új trend arról nyilatkozni, hogy ki mennyire szeretne majd egyszer leszbikus kapcsolatban élni, legalábbis feltűnően sokan emlegetik ezt. Arról is beszámolhattunk már, hogy a férfiak a csajok villantásait megunva a nyelvüket egymás szájában kezdték köszörülni a különböző díjátadókon.

Aztán Angelina Jolie Cannes-ban egyesítette a két tábort: megcsókolta Clint Eastwood feleségét. Íme az új csodafegyver a rengeteg címlapmegjelenéshez a sokaknak túl profán villantással szemben.

Jolie semmi újat sem csinált egyébként, ezt alátámasztandó összeszedtünk néhány csókot nők között az elmúlt évekből.

Frida Giannini és Madonna

Madonna idén februárban csókolta meg a képen látható hölgyet, aki a Gucci kreatív igazgatója, Frida Giannini. Az egész azon az adománygyűjtő estén történt, amit Madonna és a Gucci közösen tartottak a Malawiban élő emberek megsegítésére. Ez a csók önfeláldozó munkacsóknak mondható: enélkül valószínűleg senkit nem is érdekelt volna az egész esemény.

Meg Ryan és Jennifer Jason Leigh

Meg Ryan és Jennifer Jason Leigh a Nyílt seb című közös filmjük forgatásán csókolózott még 2002-ben. A film egy gyilkossági nyomozás után két nő kialakult szexuális kapcsolatot mutat be, persze akcióval, meg feszültséggel, meg mindennel, de nekünk most az a lényeg, hogy Ryan és Leigh munkából csókolóztak.

Ellen Barkin és Maggie Gyllenhaal

Szintén munkából csókolózott Maggie Gyllenhaal és Ellen Barkin a Házasság a négyzeten felvételén, 2004 novemberében. A film egy romantikus vígjáték David Duchovny és Julianne Moore főszereplésével, romokban lévő házasságokról.

Milla Jovovich és Lou Doillon

Milla Jovovich és a Givenchy arca, Lou Doillon a 2005-ös Dior prêt-a-porter tavaszi-nyári divatbemutatóján váltott csókot Párizsban. A színészettel is foglalkozó Lou Doillon egyébként Jane Birkin színésznő lánya, az 1987-es Kung-Fu master című filmben együtt is szerepeltek, ráadásul az élethez hasonlóan anyát és lányát alakították.

Anne Hathaway és Kate Hudson

Kate Hudson és Anne Hathaway 2008 áprilisában talált egymásra Bostonban, igaz ők is csak kötelességből. A Bride wars című film egyik jelenetében csókolják meg egymást. A film két barátnőről szól, akik egymás legnagyobb riválisai lesznek, miután sikerül ugyanarra a napra kitűzniük az esküvőjüket.

Liv Tyler és Kate Bosworth

Liv Tyler és Kate Bosworth munkán kívül csókolták meg egymást. Helena Christensen dán modell ebédjén a Greenwich Village-ben található Sant Amboreus vendéglőben még 2007 júniusában. Christensen talán az egyik legismertebb dán modell, a ’90-es években Tyra Banks mellett a Victoria’s Secret meghatározó alakja volt. Az ő főszereplésével készült Chris Isaak Wicked Game című számához a videóklip, amit az MTV minden idők legérzékibb videóklipjének választott.

Pamela Anderson és Amande Lepore

Ez pedig a beugratós trükk: a fotón Pamela Anderson egy szőkével vált csókot még 2005 júniusában a Wild Virgin Air Party alkalmából. A bulit Richard Branson rendezte, mint a Virgin alapítója, Anderson csókpartneréről viszont annyit kell tudni, hogy a látszat ellenére mégse nő. Igaz, nem is férfi: ő Amanda Lepore transzvesztita előadóművész. Vagy művésznő.