Ő ott lesz, és kész
A Budapest Televízió műsorvezetője bejelentette, idén is ott lesz az Operabálon, írja a Színes Bulvár Lap. Miután tavaly Gina Lollobrigidától szerzett kalandos úton interjút, a mostani alkalommal Alain Delonnal fog közös fényképet készíteni. Mindenáron.A szervezők bepánikoltak
A lap szerint az Operabál szervezői a botrányairól híres Kiszel Tünde bejelentésére ijedtséggel reagált. Gyulai Mihály, az Operabál marketingigazgató szerint természetesen bárkinek joga van a rendezvényen részt venni, aki érvényes jegyet vásárol a az estélyre, de a "normális" viselkedési normákat be kell tartania. A főszervező azt is hozzátette, hogy Kiszel Tündét nem hívták meg a bál sajtótájékoztatójára.
Nem bűnöző és nem is gyilkos
Kiszel Tünde a szervezők reagálására vérig sértődött. Dühösen visszautasította a vádakat, hogy ő bármilyen szinten kirína az illusztris vendégseregből. A műsorvezetőnő kijelentette, hogy ő eddig minden évben ott volt az Operabálon, és idén sem tarthatja őt vissza senki. Egyébként pedig ország-világnak megüzente, hogy ő se nem bűnöző, se nem gyilkos, és tavaly sem úgy jutott az autogramhoz, hogy a veterán-szexbombát letámadta volna. A jelenlevők azonban máshogy emlékeznek. Az eseményen megjelent Gina Lollobrigidát, akiről Kiszel Tünde úgy véli, nagyon hasonlítanak egymásra, a résztvevők visszaemlékezése szerint valósággal megrohamozta.
Szép emlékek
Kiszel Tünde a tavalyi Operabál sajtótájákoztatóján ismerkedett meg a 23 éves Kondor Csabával, leendő gyermeke apjával. A Blikknek Kiszel Tünde elmondta, Kondor Csaba lelkesen segített neki abban, hogy a hőn áhított közös fotó létrejöjjön Lollobrigidával, majd egymásba szerettek.
Még több a velveten
- Celebek Cristofel klipjéről: vicces vagy sokkolóA celebek is alig találnak szavakat Cristofel rendkívül népszerűtlen zenei kísérletére.
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.

