Hiába igyekezett olyan gondosan titkolni korát, kiderült, hogy vészesen közeledik az ötödik X-hez Kiszel Tünde, na meg az is, hogy nagyon szeretne lánya, Donatella mellé egy másik gyermeket. Kiszel 50 év körül lesz, mire világra hozhatja második babáját. Tóth Gabi abban reménykedik, hogy egyszer mégis szülhet, bár az orvosok szerint ez most nem lehetséges.

A művésznő legalább 50 éves lesz, mire világra hozhatja második gyermekét, mert egyelőre nem nagyon van jelentkező az apaszerepre a láthatáron. A megasztáros Tóth Gabinak ezzel szemben vagy béranyát kell majd segítségül hívnia, vagy örökbefogadnia egy gyermeket, ő ugyanis nem szülhet az orvostudomány jelenlegi állása szerint. Azért még reménykedik.

Tóth Gabinak állítólag nem lehet gyermeke

A Blikk információi szerint a 20 éves Tóth Gabinak nem lehet gyermeke, ugyanis eltávolították a petefészkét. A béranya és az örökbefogadás lehetősége ugyan még mindig fennáll, de az egykori megasztáros lány titokban abban bízik, hogy majd az orvostudomány megoldja a problémát, mire odáig jut, hogy gyereket vállaljon. Az sem lenne tudományos csoda, ha mégis sikerülne kihordania a gyermekét, ugyanis más is szült már egy petefészekkel.

Az énekesnőnek 18 éves korában, egy életmentő műtétet követően kellett kivenni a petefészkét, ezt követően pedig kezelőorvosa közölte vele, hogy nem szülhet gyermeket. "Bár csak 18 éves voltam és egyelőre nem foglalkoztatott a családalapítás gondolata, amikor csövekkel a testemben az intenzív osztályon fekve az orvos közölte velem: nem lehet gyerekem, tehetetlen dühöt és félelmet éreztem. Hiszen egyszer én is szeretnék anya lenni, így képtelen voltam elfogadni, hogy nem lesz senki, aki majd örökli az adottságomat, a hangomat, az orrom vagy a szemem" - nyilatkozta a boldog párkapcsolatban élő énekesnő a Blikknek.

Tóth Gabinak egy életmentő műtét miatt vették ki a petefészkét

Míg Tóth Gabinak egyelőre vágyálom marad a szülés, addig Kiszel Tünde már a következő gyereket tervezi lánya, Donatella mellé. A Hal a tortánban énekléssel büntető műsorvezetőről emellett az is kiderült végre, hogy hány éves valójában, a korábbi hírek szerint ugyanis még jóval 50 alatt van. A korát eddig remekül titkoló Kiszel egészen biztosan legalább 50 éves lesz, mire világra hozza második gyermekét.

Már csak apát kellene találnia

Kiszel az utóbbi időben nagyon sokat emlegette, hogy ismét gyermeket vállalna, sőt, úgy képzeli, hogy Donatella állítólagos apjától, Lukács Lászlótól esik teherbe - írja a Bors. Ha valóban mihamarabb szülni akar, akkor nagyon rá kell feküdnie a témára, ugyanis jelenleg senki nem legyeskedik körülötte.

Valószínűleg nem is a potenciális apajelölt hiánya jelenti a legnagyobb gondot: az életkorát eddig remekül titkoló Kiszelről kiderült, hogy lassan az ötödik X-hez közeledik. Ezt a becses információt egy, az internetre felkerült plébániahivatali jegyzőkönyv erősíti meg, amin szerepel, hogy a művésznő 1959-ben született. A dokumentum emellett azt is bizonyítja, hogy Kiszel Tünde örök hűséget esküdött egy maglódi gépkocsivezetőnek.